Címkék
alakbarát, alma, édesség, bögrés süti, cukormentes, egyszerű recept, fahéj, gyors recept, lepény, mazsola, oldschool, süti, túró
Itt vagyok, ragyogok! 🙂 Kicsit elbújtam az utóbbi hetekben, de mindenkit kiengesztelek két olyan recepttel, hogy rögtön meg lesz minden bocsátva. 😀 Kísérletezgettem kicsit, sehogy nem voltam megelégedve az eddigi almás sütijeimmel, pedig finomak. De mégsem hozták azt a nosztalgikus alapízt és állagot, amit a jó kis margarinos bögrés kevert sütik adtak gyerekkorunkban, persze porcukorral meghintve, hogy legyen mit letüdőzni és az anyóséknál vagy szomszéd néninél kínosan közepesen elfojtva fuldokolni. 😀 Na de na. Most sikerült a küldetés, megszületett az oldschool almás bögrés! Igaz, nem bögrében, mert basztam bögrézni, helyette evőkanalaztam meg kiskanalaztam.
A másik meg a túrós lepény!! Ebből is van már a blogon, kétféle túrós süti is, de egyik kicsit habosabb, légiesebb fajta, másik meg finom, de nekem mégis volt egy konkrét elképzelésem, aminek nem felelt meg. Tudjátok, az az olyan túrós lepény, ami általában grízzel és liszttel vegyesen készült, és lapos volt, és ronda is, de képtelenség volt abbahagyni. ❤ Általában ezt is vendégségeknél fedezhettem fel, hogy még véletlen se tudjak annyit zabálni belőle, amennyi jól esne, mert ugye 2+n kocka már ciki, és mekkora tepedt disznóállat vagy már, ha hármat eszel. Vagy hatot. A kettő kocka meg pont arra volt elég, hogy irtózatosan megkívánd. A köcsög nénik ráadásul mértani pontossággal vágták icipicire. Áh, nincs igazság, az élet kemény harc…
EDDIG! Mert ehun van ni, a két tutiság, innentől lehet orrba-szájba enni, én a túróst zsinórban ötször sütöttem meg 1-2 hét alatt, az almást meg szerintem ugyanígy fogom, mert ma alkottam meg. 🙂 Egyikben sincs cukor, és búza. 🙂
Oldschool reszelt almás süti
- 2 közepes, savanykás alma (hámozva, nagylyukún reszelve)
- 1 púpos tk. fahéj
- 4 púpos ek. eritrit
- 9 ek. zabpehelyliszt
- 2 csapott ek. vaníliás protein (ehelyett is mehet zabpehelyliszt, ha nincs otthon)
- 3 tojás
- 5 ek. kókuszzsír (híg)
- 1 mokkáskanál szódabikarbóna
- 4 ek. görögjoghurt vagy tejföl
- 4 ek. mazsola
- 1 nagy marék tört dió a tetejére
Nagyon figyelj, mert bonyolult lesz: a dió kivételével minden keverj össze egy tálban, és kiolajozott kisebb közepes tepsibe vagy kenyér/muffinformába öntsd a masszát. 😀 A tetejét szórd meg a dióval, és 170 fokon süsd tűpróbáig!
Ez tepsiben és kenyérformában kb. 45 perc lesz, de a kicsi muffinok megsülnek 20-25 perc alatt. Pihe-puha, szaftos, dobozban napokig elálló sütit kapunk, nagyjából 15 perc melóval, mindenféle egzotikus és beszerezhetetlen alapanyag nélkül.
Oldschool mazsolás-túrós lepény
- 2,5 doboz sovány túró
- 1,5 mérőkanál vaníliás protein
- 17 dkg eritrit
- 17 dkg zabpehelyliszt
- 4 tojás
- 4-5 ek. tejföl
- 1 citrom reszelt héja
- 1 nagy marék mazsola
A hozzávalókat itt is virtuózokat megszégyenítő módon összekevered villával, és kikent, közepes tepsibe öntöd. 🙂 160-170 fokon aranyszínűre süsd, ez kb. 40 perc.
Tessék tenni az egészségedért! Ismét rendelkezésedre áll két olyan sütemény, amely bárkit megtévesztene, hogy cukorral és finomliszttel készült. 🙂 Két olyan édesség, ami nem lemondás és kompromisszum, hanem élvezet és tökéletesség! Akár saját majszolásra, akár hogy a gyerek ne egyen szart a sulibüfében (mert azért csórónak ne nyers répát csomagoljunk már, mert attól nem csodálom hogy a büféig menekül), vagy bárkinek, akit szeretsz. 🙂 Illeszthető fogyókúrába, és a legelfoglaltabb csajoknak is belefér elkészíteni.