Címkék

, , , , , , , ,

Ki, bizony! Immár két egész hete felnőttem! 😀 El sem hiszem, ízlelgetem, szokom, átölelem ezt az időszakot minden kínjával, küzdelmével és annál több boldogságával, sikerével együtt. 🙂 Jó történik, jó jön, jól vagyok.

Annyi élményem gyűlt össze ilyen picike idő alatt is, hogy nem tartom meg magamnak! Gyertek velem! 🙂

IMÁDOM BUDAPESTET. Csupa nagybetűvel, magától értetődően. Befogadott, körbevesz, kincseket szór elém, amiket talán sokan észre sem vesznek, én viszont annál inkább. Pedig alig voltam még néhány helyen, éppen csak volt időm Élni. De azért volt! Nyitott szemmel járok – szó szerint – és minden apróságot felfog a kis lélek-receptorom, mindent, ami fontos nekem. Például borzasztóan szeretek metrózni. 😀 De komolyan! Ennyi arcot, ennyi illatot (néha szagot), impulzust, hangot, tekintetet 10-20 percbe belesűríteni… nekem maga a kalandpark. 😀 Vigyorgok a gitározó legényre, hallgatom a néniket, nézem a szerelmespárokat… ja, meg megtanultam ezen a kibaszott gyors mozgólépcsőn közlekedni, amin elsőre fél percig töszörögtem a kezemet tördelve, hogy én itt biztos bazmeg a fokok közti résbe fogok belelépni, elesek és meghalok. 😀 De az ember alkalmazkodik. Frissen fejlődött párducösztöneimnek köszönhetően már nem félek az ilyen méltatlan haláltól. 😀 Ja, meg az aluljárós boltok!!! Hát szentséges úristen, mekkora királyság már a 0-24-es zöldséges, meg az olcsó édességes (na, az annyira nem…), meg a táskás meg a cipős… 😀 Hát beszarás. De ugyanígy a fürtökben lógó “olcsó boltok”, ahol a világot megkapom féláron! Hát júj!

Zenélő sörbicikli. Hát úristen. :D

Zenélő sörbicikli. Hát úristen. 😀 Remélem, nem sértek személyiségi jogokat, mert ha igen, akkor hajléktalan leszek a perköltségek miatt. 😀

Hétvégén fogtam magam, és elmentem várost nézni, egyedül. Végtelenül boldog nap volt: gondtalan, szabad, tökéletes! Kivéve, hogy két réteg ruhával öltöztem túl magam az első 30 fokos napra, szóval 3 perc után úgy néztem ki, mint egy ázott hajléktalan a saját levemben, de szerencsére beengedtek minden belépős helyre. 😀 Nézte is a pénztáros néni a Nemzeti Galériában, hogy “hány jegyet adhatok, mennyien vannak?”, mire mondtam, hogy egymagam gyüttem, hát eldobta a haját, hogy ez mennyire ééééédes. 😀 Mindenkivel remekül elbeszélgettem. Az egyik teremőr néni épp rám akart szólni, amikor a telefonomba jegyzeteltem a képek festőit, hogy ne fotózzak (mert kitekeri a nyakam, de ezt csak magában), én meg mondtam neki, hogy csak írok, mert annyi csoda van itt, hogy nem bírom megjegyezni fejben. Na, erre felnyitottam a kis varázslelkét, olyan jót diskuráltunk, hogy csak na! Mesélt a családjáról, a férjéről, olyan szép, szívmelengetőn…

Na de na, városnézésnél tartottam, meg néniknél, meg jó élményeknél! Találkoztam egy másik nénivel is: ő volt a cicás néni. Sétafikáltam a várromoknál, amikor egy női hang elkezdett ciccegni, mire olyan 10-15 tiritarka cica folyt ki felhőben a romok közül elé. 😀 Mint valami rajzfilmben, mint a Szaffiban az anyóka! Na hát nekem se kellett több, “júúj cicááák!!” néma sikkantással loholtam oda, és néztem, mi a lószar történik. Hát etette őket! Megkérdeztem, máskor is szokta-e, és mesélte, hogy  minden szabad pénzét rájuk költi, minden áldott nap ebéddel jön ki hozzájuk, és olyan szeretettel veszik ezért körbe, hogy az embernek kicsordul a lelke bele. Pedig mindenki mástól félnek, csak tőle nem. Bár az egyik megszagolta az ujjam. 😀 This is the beginning of a beautiful friendship… 😀

Cicás néni. <3

Cicás néni. ❤

Meg csomó mindent láttam is! Felmásztam a Várba, bejártam a Várnegyedet, bementem a Mátyás templomba és a Halászbástyára, utána jött a Nemzeti Galéria, aztán átsétáltam a Lánchídon (hogy az mennyire gyönyörű pár perc volt nekem!) a Duna-parti cipőkig (nincsenek rá szavaim), majd a Parlament mellett elhaladva (jó ég, de szép!) tettem még egy kört Lipóciában is, ahonnan Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni Pozsonyi úti lakásának emlékével, és egy Szép Ernő könyvvel lettem gazdagabb. Utóbbit a Láng Tékából szereztem be, ahová azóta volt szívem vágya eljutni, amióta láttam egy éve a Hazahúzó című műsorban. 🙂 Köszönet az élményért, jövök még! 🙂

Benne Szép Ernő Emberszag című remeke.

Benne Szép Ernő Emberszag című remeke.

Ahol elakadtak a szavak.

Ahol elakadtak a szavak.

Most viszont visszakanyarodok picit a Nemzeti Galériához, mert ott bizony annyi katartikus percet kaptam, hogy mikor kijöttem, végtelen fáradtságban rogytam le egy padkára emészteni az élményt… meg az almáspités QuestBaromat. 😀 Ez a hely, ez nekem maga a volt a Paradicsom. Nagyon szeretem a történelmet, a művészetet, szerelemmel. Itt otthon voltam. (És még leszek is, mert minden hónap 3. szombatján ingyenes a belépés 26 év alatt! Tessenek menni!) Végtelen büszkeséggel jártam körbe ezt az épület-monstrumot, hogy nekünk mennyi fantasztikus, zseniális festőnk élt és él! Erre nagyon büszkének kell lenni, tényleg. Tartottam tőle, hogy miután (köszönhetően a szüleimnek) a fél világot bejártam, láttam az Ermitázst, a Louvre-t, a Musée d’Orsay-t, a moszkvai Tretyakov Képtárat, mi újat adhat nekem még egy magyar galéria… hát sokat. Magasztos csöndben, nagyon sokszor párás szemmel, folydogáló könnyekkel álltam a képek előtt, órákig, fáradhatatlanul, unalom szikrája nélkül. Megszűnt a külvilág. Nagy szerencse, hogy jóformán senki nem volt rajtam kívül, zavartalanul szívhattam magamba minden ecsetvonást, minden míves rámát. Találkoztam Szinyei-Merse Majálisával, új kedvencként megismertem a Gesztenyefa művét, lelkembe tettem Benczúr Gyulát, Barabás Miklóst, Székely Bertalant, Madarász Viktort, akiknek remekeit általános iskolás történelemkönyveimből régi barátként üdvözöltem. Földöntúli érzés volt ott állni a valós, monumentális festmények előtt. Tényleg. Többüktől alig bírtam elszakadni. Munkácsynál pedig patakzott a könnyem, ő az én örök szerelmem, a Dallos Sándor-féle életrajza pedig háromszori olvasásra sem volt elég nekem. ❤

Külön kedvenceim is voltak… rég nem látott ismerősként újra beleszerettem Gyárfás Jenő Tetemrehívásába. Zseniális, atya ég! A rámán felfedeztem egy hozzá illő vers-részletet is, ami nagyon megfogott (Lefotóztam suttyomban, nem bírtam ki, hogy ne mutassam meg… hátha kedvet kaptok élőben is megnézni!) :

11348958_10207210785416912_617986644_nDe ugyanígy gyökeret vert a lábam Hollósy Simon és Csók István képei előtt is, no meg Karcsay Lajos Almaszürete… hát égi tünemény volt nekem. Ja, és hát lett valódi szerelmem is, kár, hogy néhány száz évvel lekéstem: Mányoki Ádám, Rákóczi híres portréjának festője! Volt olyan kedves, és készített nekem egy önarcképet magáról. 😀 Hát nagyon fess, mondhatom.

Végül feltévedtem a harmadik emeletre is, ahol a modern, XX. századi festő- és fotóművészet lakik. Na, hát az hozott egy jó átlagot az első emelettel (a másodikon nem volt semmi, csak egy újabb aranyos néni). Vagy hisztérikus vihogást próbáltam elnyomni, hogy mi a faszom ez a művészetnek nevezett, háztömb árára becsült izé, amit én egy üveg rozé után lábbal is megfestek ugyanilyenre, vagy épp teljesen nyugtalan, komor hangulattal menekültem a beteg lelkű “művészek” tök beteg “művei” elől. Én ehhez sosem fogok felnőni, és szégyen-gyalázat, hogy A Vajk megkeresztelése mellett helyet kap Bálint Endre Fűrészelni, jaj, de rossz című műremeke. Igen bazdmeg, ez a címe, és egy tök értelmetlen hülyeség. Figyi, megmutatom, mert ezt is lekaptam:

11304348_10207210785136905_839715863_nHát ez meg mi a ménkű?! 😀 De azért jókat röhögtem néha, mert teljesen értelmetlen kriksz-kraksz óvodásrajzokhoz adtak olyan magasztos meg összetett címeket, hogy például “Józsi és Juci találkoznak az erdő szélén tavasszal”. Meg ilyenek. Áh, gyerek vagyok én még ehhez, egyszerű lélek: se a modern művészetet, se a feketekávét nem tudom értékelni. 😀 Volt viszont egy igazán hiteles, képességeivel tisztában levő modern művész is, aki végre nevén nevezte a dolgokat: Ákom-bákom címet adott a festményének. 😀 Schéner Mihálynak empatikus tapsot nyomtam, tényleg jobbat csináltam zsírkrétával oviban. 😀

Szóval a modern rész, az nem, határozottan nem az én világom. Bár érdekes volt, először Picasso Guernicájánál értettem meg nagyjából ennek a zavaros korszaknak a művészeti miértjét: ekkoriban, a két világháború és a kísérőborzalmak hatására tényleg ilyen beteg lelkűek voltak a sokkos emberek. Tényleg ilyen furcsának érzékelték a valóságot, eltorzult a lelkük, látásmódjuk, így adták ki azt a sok rémálomszerű képet, ami a szívükben, elméjükben felgyülemlett. Szomorú ez, és igyekszem erre mindig emlékeztetni is magam, mielőtt elbohóckodnám. Aztán persze elbohóckodom, mert ugye még gyerek vagyok ehhez…

Miután kitámolyogtam az élményektől eufóriában, és bejártam a többi zugot, hazazötyögtem a Margit-hídon át villamossal. AHOL GYEREKHANGOK MONDTÁK BE A MEGÁLLÓKAT!!! Gyerekhangok! Hát nem igaz!

Szerintem rengeteget fogok még várost nézni így… Iszonyúan király volt, és ha tehetitek, menjetek, nézzetek, lássatok! Én egy könyvvel együtt is 4000 forintból kijöttem. És soha nem felejtem el, amit most elmeséltem nektek. ❤

Ne a távoli időben és térben keresd a boldogságod! Magadban. Ott, ni! :)

Ne a távoli időben és térben keresd a boldogságod! Magadban. Ott, ni! 🙂

Nem olyan szörnyű, félelmetes világ ez, mint amire a sok “optimista jótanácsos” fel akart készíteni. Persze van gáz spray-m, és nem járkálok éjszaka az utcán, de ha az ember kicsit másképp áll hozzá, más élményeket is vonz be. A minap sétáltam haza munkából, és láttam egy hontalan bácsit, akihez határozott léptekkel tartott két roma idegen, akik sajnos olyannak néztek ki, akivel az ember szemkontaktust se mer felvenni. Már kezdtem aggódni, hogy kárt tesznek az öregemberben, amikor odaértek, és a férfi odanyomott a bácsi kezébe egy tele szatyrot a következő szöveggel: “Jó napot, uram! Elfogad tőlünk egy kis ételt? Most vásároltunk be, ugye nem baj, hogy csak konzervek meg ilyenek vannak benne?” A bácsi meg elrebegett egy köszönömöt, és el se hitte. Én ott megkövettem ezt a két embert, és nagyon meghatódtam. El is szégyelltem magam, hogy bármi mást feltételeztem egy fél pillanatra.  Olyan jó volt látni ezt a félperces jelenetet! Az egész napom megkoronázta. Mint pár nappal előtte a vak lány a buszon, akit kísérgettem, és elmesélte, hogy most érettségizik és nagyon fél. És bátorítottam, beszélgethettem vele. 🙂

Szeretek itt élni, szeretek Élni. Nyitott szemmel és szívvel.

Reklámok