Címkék

, , ,

Két hónapja bebábozódtam. Illetve már januárban megindult a bebábozódás, csak ez egy hosszú, nehéz… és gyönyörű folyamat. Amiből rengeteget lehet tanulni. Furcsán érzem magam, nem szoktam a magánéletemről írni, és most sem lesz ez másképp, néhány állomás és lecke azonban fontos itt is. Mert motiválhat, erősíthet másokat. Mert a Betűleves én vagyok, a blog az én kis utam, minden bejegyzése egy kis kő a személyes Via Appiámon.

Télre elfáradtam. Kimerülni látszott a lelkem, elfogyott minden tartalékom (csípőtájékon persze nem 😀 ). Éreztem, hogy ha ennyire szétforgácsolom magam mentálisan, akkor nem fogok tudni többet adni, például nektek, itt. Ekkor az elmém szépen átkapcsolt, érzékelte a vészjelzést, és elkezdte tenni a dolgát annak rendje szerint. Csodálatos dolog az elme, mindig mondom. 🙂

Megváltozott a kisugárzásom a világra. Teljesen új, drasztikusan más eseményeket kezdtem bevonzani: kitakarítottam az energiavámpírokat a személyes teremből, a virtuális térben pedig elengedtem azokat, amik legyengítettek és minden jó szándékuk ellenére nem hagytak fejlődni, erősödni, nyugalmat lelni. Így engedtem el a 3500 fős csoportomat is, amely gyönyörű utat járt be, rengeteg emléket és kapcsolatot adott, de felőrölni látszott. Egy hatalmas lecke tanított meg arra, hogy nemet mondjak. A nem a világ egyik leghasznosabb szava, és pocsékul alkalmaztam eddig, amibe majdnem bele is betegedtem.

11198481_10206938520650463_1432225441_nAhogy kiadtam a vészjeleket az univerzumba, az Élet elrendezte. Nem tudtam sok lezárásnak, sok változtatásnak a mikéntjét, de megfogant bennem az elemi igény, és nagyon erősen éreztem magamban, mire vágyom, mire van szükségem. Meg kellett mentenem magam, nem volt mese. Nem mantráztam, nem követtem semmilyen motivációs könyves maszlagot, nem olvastam Coelhót, és very fucking deep idézeteket sem posztolgattam a Facebook-omra. Egyszerűen csak ösztöneimmel éltem és akartam. A legtisztább és legerősebb módja a saját életem kormányzásának. A tengert, a viharokat nem én választom, de van egy biztos kis hajóm remek kormánnyal: az elmém.

Elkormányoztam hát magam egy új fejezet kapujába, ahol most toporgok épp. 🙂 Letéve minden láncot, minden olyan terhet, amit bár magam generáltam és engedtem, mégis elvégeztük a dolgunkat egymással, és nem akartam többé láncnak érezni. A nyert kincseket pedig természetesen viszem tovább magammal. Most az van, hogy dobozok és csomagok közt bukdácsolva pakolászok, hogy néhány nap múlva elkezdhessem az életem Budapesten, szívemben a világ összes optimizmusával, tettvágyával és hitével. Nagyon akartam, a módját nem tudtam, de azt nem is mindig az én dolgom volt kitalálni: egyszerűen tettem és döntöttem legjobb tudásom szerint, és pulzáltam az égbe, mit szeretnék. Az ég meg szépen ledobálta nekem a kis pakkokat. Csak annyi volt a dolgom, hogy észrevegyem, értsem és használjam őket.

Nagyon nehéz út volt, minden szépségével együtt. Sokat sérültem, majdnem annyit sírtam, egy időre feladtam a sportot is (bizony), de ami a lényeg: rengeteget tanultam belőle és sokkal felkészültebb lettem arra, ami rám vár. Itt hagyom a kicsi városom, a legjobb családot, ahová leszülethettem, és útra kelek, megyek repülni. 🙂 Néhány csalódás és döccenő (bár mind-mind szükséges volt!) közepette gyakorlatilag összeakartam magamnak mindent, amivel a felnőtt életem elkezdését megálmodtam: új otthont, “vérség nélküli családot”, és egy olyan munkát, ami még én is csak suttogva pislogtam el az ég felé, hogy talán, hátha, esetleg… Tátott szájjal álmélkodtam, ahogy sorra alakultak, történtek az események aszerint, ahogy hittem és bíztam. Soha nem is fordult meg a fejemben kudarc, negatívum. Hogy ez túl szép, vagy hogy nem érdemlem meg, vagy nem vagyok rá méltó. Sokan itt rontják el: hogy elkezdik helyesen a zsigeri akarást, majd meginognak, és az elme könyörtelenül eltaszítja magától a lehetőségeket ugyanúgy, ahogy be is vonzza őket.

Nehéz itt hagyni a fészket...

Nehéz itt hagyni a fészket…

De én itt vagyok, és nem inog bennem semmi, mert mindent, de mindent megtettem azért, hogy megérdemeljem és elég jó legyek az ajándékhoz. Akkor is, ha az ajándékom olykor kihívásokban, feladatokban, küzdelmekben fog eljönni nekem. Nem azt érzem, hogy ez túl jó számomra, hanem azt, hogy utolsó csepp verejtékemmel is azon leszek, hogy megszolgáljam, kiérdemeljem mindezt. Olyan motivációt és löketet ad nekem ez az egész, hogy semmire nem vágyom jobban, mint hogy akik bizalmat szavaztak nekem akár munkában, akár magánéletben, azok pár hónap múlva azt érezzék: Bazdmeg, de örülök, hogy ő van mellettem!

optimistic-quotes-sayings-real-hope-confidence-futureHálás vagyok, nagyon-nagyon hálás mindenért, ami rám most vár, és amit eddig is kaptam. Annyira sok energiám tápláltam bele ebbe a kis “sárga köves útba”, hogy a Betűlevesem is elcsendesedett egy időre. Nagyon sokaktól láttam vagy megkaptam szóban, amitől a világ fiataljai rettegnek: hogy úgyse lesz állás, nem lesz fáklyás menet, nehogy elképzeljem már, hogy én 1 hónap alatt munkát – szuper munkát pláne – találok, készüljek fel a hosszú és keserves keresgélésre, nincs albérlet, mindenkinek protekció kell… Ó, persze. Ez is egy út. 🙂 De ez a pesszimista jótanácsokkal telepakolt 1-2 hónap kellett ahhoz, hogy a jövőben egy még sokkal érdekesebb, tartalmasabb, erőteljesebb ember írja nektek a sorokat rendületlenül. 🙂 Hogy biztos legyek benne: csak a saját gondolataim mérvadók.

Végezetül, hogy miért is pötyögtem be mindezt nektek? Mert hát az égvilágon mindenki felnő, mindenki elköltözik otthonról, mindenki kapja a pofonokat és esélyeket egyaránt… semmi extra az én kis utam. Egyetlen ajándéka van, amit viszont én adhatok ebből nektek, mégpedig a hozzáállásom, a gondolkodásmódom. Soha-soha-soha ne kételkedjetek magatokban, az Élet vezet minket, és kizárólag rajtunk múlik, mit kezdünk a saját kis pakkjainkkal. Bízva éljetek, és húzzátok ki magatokat, mert mindent megérdemlünk, okkal kapunk. Az élet egy bazi nagy tankönyv, és a témazáró dolgozat az, hogy milyen nyomot, milyen értékeket, milyen emlékeket hagyunk itt. Hogy kit mire tanítunk a példánkkal. Én ennél is bízom: bízom abban, hogy sikerül átadnom ezt az életbe vetett feltétlen hitemet. Ez nem vallás, nincs egyháza… ez annál sokkal tisztább, egyszerűbb, és mindannyiótokban ott van. 🙂 Ha mindenáron hinni kell valamiben, hát magatokban és az életben higgyetek!

optimistic-quotes-hd-wallpaper-8Remélem, nemsokára már Pestről írhatok. Vár a nagyvilág, már elég erősek a szárnyaim. ❤

Advertisements