Címkék
önvédelem, Joci, konformizmus, lélek, lelki egészség, tanmese, tökösség
Miért hallgassak? Miért ne szóljak? Miért ne védjem meg magamat, vagy azt, akin látom, hogy épp erre szorul? Ilyen, és ehhez hasonló, torkomból feltoluló kérdések záporoztak bennem a napokban. Ugyanis a legutóbbi bejegyzésemre reagálva többen igyekeztek meggyőzni arról, hogy a rosszindulatú vagy tudatlan okoskodók erőszakoskodására legjobb reakció, ha nem is reagálok semmit. Ha hagyom magam, ha bölcs vagyok és csendben maradok. Ha tűröm a kekeckedést egészen addig, míg a másik meg nem unja, és abba nem hagyja. Merthogy ha visszabeszélek és indulatokat gerjeszt bennem a piszkálódás, akkor le vagyok győzve. Magyarán akkor én vesztes vagyok. Sőt: akkor biztos beteg a lelkem.
Nos, az a gondolat-orkán, ami ezen tanácsok után kerekedett a kobakomban, az megér egy újabb bejegyzést. Igen, megint nem hagyom magam. Velük, a jótanácsokat írókkal szemben sem. Elmesélek egy példamesét, ami nekem a neveltetésem mellett leginkább megtanította, amiről itt most szólni szeretnék: hogy a konformizmus a leggyávább, leggyengébb és legjellemtelenebb dolog, amit ember elkövethet, ha társas lényként él. Még egy szimpla párolt csirke miatti kötözködés esetében is.
Volt egyszer egy kisfiú. Jocinak hívták, és kicsit megkésve került be az óvodai csoportba egy másik oviból. Farkastorka és nyúlszája volt. Ez lehetett tán az egyetlen „bűne”. Az a pici hátrány, amivel a többi gyerekkel szemben indult, és amiért borzalmas helyzetbe került. Persze csúfolták szegényt milliószor… Egy nap aztán a többi srác behívta a játékházba az ovi udvarában. Ahogy teltek a percek, az egyik kislány, aki pár méterrel arrébb játszott épp, egyszer csak keserves jajgatást, mellette pedig diadalittas röhögést hallott a kisházból. Odaszaladt az ablakhoz, hogy megnézze, mi történik: hát Jocit ütötték-rúgták épp.
Alaposan, megalázóan, színtiszta gonoszságból jól összeverték hárman-négyen a „menő” fiúk. Együttes erővel, mert ők voltak a vagányok. Meg mert Joci a „más”. Gyalázat volt… A kislány pedig csak nézte, nézte az ablakból, és nem mert rájuk szólni. Nem tudta, mit tegyen, végül addig toporgott ott némán, míg abba nem hagyták Joci tiprását, és odébb nem álltak vihogások közepette. Az óvónénik persze sehol. És a kislány iszonyatos bűntudatot érzett, hogy nem volt elég vér a pucájában, és nem lépett közbe. Mert tudta, hogy őt úgysem bántották volna.
Ez a kislány én voltam. Nem tudom, mi lehet most Jocival, de életemben nem sok dolgot bánok úgy, mint azt, hogy akkor nem álltam ki érte. És egy picit magamért is. Persze… kicsi voltam, négy évesen az ember nem igazán viselkedik filmhősként. De a mai napig milliószor jut eszembe az a nap.
Viszont emiatt megfogadtam, hogy soha, de soha nem fogom hagyni magam. Hogy –teljesen mindegy, milyen mentséggel- a fejemre szarjanak. Hibátlan tanulópénz volt, amit sérelmeimre is ki tudok vetíteni. Hogy bár nagyon sokszor hallgatni valóban arany, és okos enged, és még sok frázis… de a neveltetésem mellett ez a jelentéktelennek tűnő életesemény tanította meg nekem, hogy ne hagyjam magam. Nem igaz, hogy attól leszek bölcs, ha befogom a számat és eltűröm a sértést vagy a jogtalan kioktatást. Tök mindegy, hogy épp egy félmondat, vagy tartós offenzíva. Ez nem bölcsesség, ez vegytiszta málé életképtelenség. Konformizmus. Belesimulás. Csinovnyik-létforma. A legvisszataszítóbb magatartás, amit az elveimmel szembeállíthatok.
Igen, engem úgy nevelt fel Édesanyám és Édesapám, hogy álljak ki magamért. Apa mindig azt mondta, intelligens, lehengerlő, stílusosan gátlástalan valóságában nyugodtan adjam ki az indulataimat akkor, ha azoknak helyük van és céljuk. Ha bántanak. Ha erőszakoskodnak. Ha hülyének néznek. Vagy ha mással teszik ezt jogtalanul az orrom előtt. Én úgy nőttem fel, hogy ez érték. A gerinc. A tökösség és a szilárd jellem. Ezért nem szidás jár, hanem büszke összekacsintás.
Nem, senki ne keverje össze ezeket a drága értékeket és mentális úticsomagokat a bosszúállással. Az bolondság. Az élet úgyis elintézi, és Gandhi is megmondta: ha a világon a szemet szemért-elv érvényesülne, már mindenki megvakult volna.
Abban viszont egészen biztos vagyok, hogy soha, de soha nem fogom leültetni a kicsi lányom vagy fiam, és arra az életképtelenségre tanítani, hogy hallgasson és tűrjön némán, mert az mekkora erény. Ne hallgasson, az istenért! Mondja ki, álljon oda, ha kissrác lesz, csapjon vissza, oldja meg! Legyen töke. Mint az anyjának.
Mert nem igaz, hogy a kifakadó indulat beteg lélekre vall. Attól betegszik meg a lélek, ha elhiteti magával és elhiszi a társadalmi dogmáknak, hogy a csend jó. A csend nemes. Nem, a csend és az elvtelenül mondvacsinált béketűrés egy métely, s a legnagyobb jellemromboló. A kimondott szó, a kiadott feszültség és a helyénvaló önvédelem viszont a világ egyik legfelszabadítóbb, legegészségesebb impulzusa, ami lelket érhet. Mert a mérget nem lenyelni kell, hanem kiköpni és visszaadni annak, aki ránk akarja tukmálni. Mert az az övé. Megérdemli.
S legyen az egy tányér brokkolis csirkén való vita, vagy életünk legnagyobb próbatétele, igenis álljunk ki az igazunkért. Értékeljük magunkat annyira, hogy megtiszteljük ezzel. Nem kell bűre-bára az igazság harcosának, mitugrász pofonosztónak lenni, de tanuljunk meg határozottan fellépni, ha kell.
Nekem ezt Anyuék így tanították. Meg Joci. Remélem, most nagyon boldog ember, és ha egyszer megtudná ezt, megbocsátaná nekem a hülyeségemet.
timesz66 said:
NAGYON-NAGYON BÜSZKE VAGYOK RÁD!!! ❤ ❤ ❤
narancsik said:
❤ Anyesz!
BeastMode said:
Paparaaa paraaaaa Ez betalált! Offvihar nem volt, de nem is kellett! Király szöveg! És nagy igazság!
narancsik said:
😉 Köszönöm!!
Niki said:
Fanni! Már jó ideje olvasgatlak Téged (anyukámmal egyyetemben), készítgetem a jó kis receptjeidet, szívlelgetem a tanácsaidat, de most jött el az igazi késztetés, hogy hozzá is szóljak valamit: nagyon-nagyon-nagyon gratulálok a hihetetlenül szimpatikus életszemléletedhez, bár ezt tök fura így leírni, de örülök, hogy Rád találtam, mert nem sok ilyen emberkéhez volt ezidáig szerencsém. 😀 Olyan jó érzés, hogy ilyen “csodabogarakkal is összehoz a sors”!!! 🙂 🙂 🙂
Én most kezdek rájönni (22 éves koromra), hogy valóban többet tehetünk magunkért, másokért, a Világért ha nem a másiknak, hanem saját magunknak felelünk meg a legteljesebb mértékben, legyen szó akár a véleményünk melletti kemény kiállásról vagy egyszerűen csak arról, hogyan kelünk fel reggelente az ágyból…mint egy csodbogár 🙂
Kívánok Neked még több nagyszerű ötletet, receptet az élet minden területére!!!! 😀
narancsik said:
Te egy tündér vagy, és megtisztelő, hogy ilyen emberek olvasnak és szeretnek! 🙂 🙂 Köszönöm, igyekszem továbbra is méltó lenni erre, még rengeteg hasonló gondolattal, ötlettel, recepttel, szeretettel, humorral! 🙂
Nasibandita said:
Mélységesen egyetértek! Így tovább, állj ki magadért, mert érdemes! 🙂
Bevallom én sokszor voltam gyáva ehhez, éppen ezért felnézek rád és igyekszem erőt meríteni az ilyen gondolatokból. Mindig tudni kell másoktól tanulni, szóval köszönöm!
narancsik said:
🙂 Szerintem nincs ember, aki mindig, minden helyzetben helyesen cselekszik. Nekem is hányszor van, hogy tíz perccel később villan be, mit kellett volna mondanom. 😀 De a lényeg, hogy ha az esetek többségében sikerül tudatni a másik féllel, hogy nem vagy szellemi boksz-zsák, akkor az tök jó érzés. Életre nevel!
Ré said:
ÁÁÁÁHHH….hát vérré válnak a szavaid bennem!
narancsik said:
😀 Egészségedre!
Magdolna Gyulai said:
Idáig is nagyon szimpatikusak voltak az irományaid, Fanni, de ez most tökéletes volt!!! MIntha én írtam volna! Köszönöm!
Gerti said:
Az egyenes gerinc ma ritkaság és nagy kincs! Ezt a viselekedést már nekem is többször a szememre hányták. Ettől függetlenül így nevelem a lányomat is. Álljon ki magáért és a gyengébbekért! Narancsik! Jó fej vagy! Ne add fel az elveidet! Nagyon szeretelek 😀
narancsik said:
Nagyon köszönöm, Neked pedig ezek szerint szerencsés kislányod van! 😉 Örülök, hogy olvasol!
Klem Frigyes said:
Imádlak! Maradj ilyen egyenes és tarts ki az elveid mellett!!!!
( majd egyszer én sütök csokitortát….csumiózom a mimódat…..tata
narancsik said:
😀 😀 A Te csokitortád meg a PAPRIKÁS KRUMPLID benne van az ütemtervben! Mindig!
Klem Frigesné said:
Akiknek nincs kitartása: legyen az sport, kaja …. bármi,mindig megtudják magyarázni, hogy miért úgy helyes ahogyan ők gondolják / gyenge jellem/ Miért rossz az ahogyan az erősek csinálják ( ők is szeretnék, de nem megy ) Csak a szívedre hallgass!!!!!!!! 🙂
Márta Gunyhó said:
Én pár napja bukkantam Rád Fanni a facebookról, Sasa oldaláról. Hála Sasának. Annyira tetszik ahogy írsz!!!! Annyira tudok vele azonosulni!! Olyan jó rátalálni hasonló gondolkodású, szemléletű emberekre!!!!! Ez az írásod meg egyszerűen fenomenális. Majdhogynem könnyfakasztó. Nekem.
Köszi, hogy írsz, remélem még sokáig teszed ezt!
üdv.: Márti
narancsik said:
Tündér vagy, nagyon örülök, hogy olvasol és szereted a kis cumóimat! 😀 Én meg imádok Nektek írni. 🙂 Ja, és Sasa for president. 😀
Niki said:
Lelkembe hatoló írás volt ez…nagyon igaz!!!Köszi Fanni!!!:)
narancsik said:
🙂 Én meg örülök, hogy hatott Rád!