Címkék
Szóval Anyu egy zseni, ez most már hivatalos! 😀 Annyira, de annyira büszke vagyok rá, hogy nagyon! Az történt ugyanis, hogy nálunk a családban van egy legendás almás sütemény, aminél bátran kijelentem, hogy a világon nincs jobb. Nagymamám receptje, amit én csiszoltam tovább, és gyakorlatilag az egész ismeretségi kör, de már ismeretlenek is (köszönhetően a NoSalty-s szakácsoldalamnak) áldják a nevünket érte, és a recept több száz kézen átment már. 🙂 Nagyon büszke vagyok erre, igazi kincs!
És hát van ez a “medzsik” süti, amiről mióta paleózunk családilag, sajnos le kellett mondanunk. Néha elsóhajtoztuk magunkat, hogy “De jó lenne…”, aztán gyorsan próbáltunk másra gondolni. Na, ma ebből lett elege Anyunak. 😀 Fogta magát, berombolt a konyhába, és elkezdett méricskélni a bögrével meg a lisztekkel. Kibányászott egy kókusztej-konzervet is, almát reszelt, kevert-kavart, dudorászott és jegyzetelt. Minden módosítást grammra felírva, amit változtatott az alapleíráson a paleo kedvéért. 🙂
És csodát tett. Olyan fenomenálisan isteni paleo süteményt hozott létre egyes egyedül, hogy beájultam! Minden hozzávalója kivétel nélkül egészséges, tiszta. A bestiális ízélmény meg sértetlen maradt. Én már langyosan leettem a két rövidebb szélét, hát majdnem besírtam, ott hüppögtem fölötte morzsás pofával, fahéjfelhővel a fejem körül, hogy hogy a p*csába lehet valami ilyen finom, ami után nem kell bűntudatot éreznem??? 😀
Íme a recept!
Mese almás paleo változatban
Hozzávalók:
- 1 dl kókuszliszt
- 2 dl mandulaliszt
- 1,5 dl zabpehelyliszt
- 1,5 dl zsiradék (olívaolaj vagy kókuszzsír)
- 3 dl eritrit/xilit
- 3 dl kókusztej-sűrítmény
- 4 tojás
- 1 csomag sütőpor vagy ugyanannyi szódabikarbóna
- 2 mk. fahéj
- 1 nagy marék mazsola (rumaromás vízbe áztatva)
- 2 marék durvára darált dió
- 8-9 közepes, savanykás alma (Idared vagy Gála)
Az almákat meghámozzuk és lereszeljük. Beszórjuk fahéjjal és jól átforgatva állni hagyjuk, míg megcsináljuk a tésztát.
Ehhez a liszteket elvegyítjük a szódabikarbónával/sütőporral, valamint a tojásokat az édesítővel. E két részt összekeverjük, hozzáadjuk a kókusztejet és a zsiradékot, alaposan eldolgozzuk.
Egy kb. 25×35 cm-es tepsit kibélelünk sütőpapírral, és a tészta nagyobbik felét beleöntjük, elegyengetjük. Erre rápakoljuk a reszelt almát (ha nagyon leveses, kissé kinyomkodjuk, de ne nagyon). A mazsolát lecsepegtetjük, és rászórjuk az almára. A tészta másik felével befedjük (az sem baj, ha nem jut mindenhová), és meghintjük a darált dióval.
200 fokos forró sütőben 15 percig sütjük, majd levesszük a hőfokot 170-re, és tűpróbáig továbbsütjük. Ez kb. 40 perc, de figyeljünk rá oda, mert sütőtől függően változhat!
Iszonyatos emberfeletti erővel próbáljuk meg megvárni, míg legalább kézmelegre hűl, aztán tálcára kirakva vagy a tepsiben felszeletelhetjük. Brutális. 😀
Most pedig takarodjon mindenki a piacra meg a zöldségeshez almáért! 😀
Klem Frigyesné said:
Izlelés nélkül nem nagyon lehet hozzászólni?!!!!? Bízom az ízlelő bimbótokban. Így
csak gratulálni tudok! Puszi a készítő kezére! A kostolóknak is puszi! 🙂
Jani said:
Ja, így igaz! Ízlelni kellene!
‘Messzirű gyütt embör……’!
Mi meg itt epekedünk! ÁÁááááááá……
Eszek is egy pilóta kekszet tejjel! 😀
narancsik said:
Úgy van, adjál az arcnak! 😀 Én úgysem szeretem a Pilóta kekszet. 🙂 A csokis kisperecet meg a vaníliás karikát, na azt már igen! Négy kilót! Ízleltük mi lelkesen a sütit egyébként, három tanú is van! Több nincs, mert még az a három is összeveszett rajta. Béke poraira.
merrea said:
Csak megjegyezném halkan, hogy a zab és a sütőtt/főzött gyümölcs erős kompromisszum a paleóban…
narancsik said:
Tökéletesen tisztában vagyok vele. Viszont egészséges, nem autoimmun beteg vagy rákos, stb. embereknek ezek az alapanyagok semmilyen veszélyt nem jelentenek, és mivel kompromisszum, nevében is benne van, mehet olykor nyugodtan. 🙂
Sebesné Acél Katalin said:
Csak kérdezném, hogy a mandulaliszt az őrőlt mandula vagy pellet?
narancsik said:
A mandulaliszt zsírtalanított, finomra őrölt mandula. 🙂 Mi boltban vesszük, mert házilag nem lehet zsírtalanítani. De elméletileg sima darált mandulából is lehet alkotni isteni sütiket, csak akkor bele kell kalkulálni a mag olajtartalmát, ami máshogy hathat a tésztára.
Bea said:
Én őrölt magokból csinálom zsiradék hozzáadása nélkül. Teljesen jó, de kicsit “szottyos” marad a végeredmény, jobban ki kellhet nyomkodni az almát …
Ezúton köszönöm a receptet, nagyon bevált 🙂
Kriszti said:
Kedves Fanni, nagyon érdekel ez az életmód, segítségre lenne viszont abban szükségem, hogy hol lehet beszerezni a különlegesebb hozzávalókat? Gondolom, bioboltokban, DE! és itt jössz TE, az ár fontos, mivel ezek gondolom, nem olcsó dolgok, hol érdemes vásárolni, kb. milyen árakkal kalkuláljunk? 🙂 Köszi előre is
narancsik said:
Szia Kriszti! 🙂 Én úgy szoktam, hogy a Mérey utcai Biocity reformboltban nézem mindig az aktuális akciókat, mert jó sok van mindig. Ha meg nem boltból veszek, akkor van például a http://www.paleolitbazar.hu oldal, ahonnan a világ legjobb D vitaminjától szinte az összes paleo-alapanyagig mindent megtalálsz. Van a menüben http://paleolitbazar.hu/184-nagy-kiszerelesu-termekek rész, ahol nagy kiszerelésben vehetsz párféle alapterméket, így sokkal jobb árra jön ki. Én például így rendeltem 5 kg kókuszreszeléket, amitől elsőre féltem, majd kiszállításkor a méretétől sokkot is kaptam, de elvan a garázspolcon (isteni kókuszillat van a garázsban 😀 ) és kb, felére-kétharmadára jött ki árban a Mogyisnak vagy Tesco-snak, ráadásul ez nem kénezett, mint amazok. Szóval lehet okoskodni ilyenekkel, és mindig érdemes figyelni az akciókat akár boltban, akár online webshopokon. A Facebook-on megtalálod mindet a Biocity-től a Paleolitbazárig vagy a Biobolt E-tárig, ezeket lehet likeolni, és utána küldenek mindig ajánlatokat. 🙂 Egyébként Anya öt kiló mínusznál tart, és teljesen lelkes és imádja! 😀 Olyan büszke vagyok rá!
Kriszti said:
Köszönöm, nekiállok böngészni. 🙂
narancsik said:
Nagyon szívesen, remélem, találsz kincseket! 🙂 Ha én bukkanok valamire jó áron, majd szólok! 🙂
Ági said:
Fanni!!! Ez még annál is finomabb, mint amilyennek képzeltem! 🙂 Köszönet anyudnak is!
narancsik said:
Jaj, de szuperkirálylány vagy, örülök neki és szívesen! És igen, tényleg mesefinom!! 🙂
Miacska said:
Szia! biztos nagyon jó lehet, meg minden, de kutya nagy bajban vagyok az árakkal.
A hozzávalók nagyon sokba kerülnek és itt nem csak erről a receptről beszélek, hanem általában. Nem Budapesten lakom, az internetes rendelésnél pedig megugrik jócskán minden a postaköltséggel. A párom most kezdte el a paleózást, de szinte csak diónk van itthon, meg néha-néha tudunk a boltban venni egy csomag kókuszreszeléket. Nyírfacukor meg mandula, meg egyebek? Munkanélküliként az ilyesmi hatalmas luxus, nem beszélva arról, hogy a napi főzéshez is kellene egy csomó minden. A mazsolás süti – ami olcsóbb lenne- már a fülemen jön ki, én ráadásul utálom a felpuhult mazsolát, így nem is tudok enni belőle. Epésként pedig rosszul vagyok a máktól. Valami nagyon, nagyon egyszerű, olcsó süti dióból??
Van ötleted?
Lina said:
Hello!
Nagyon kíváncsivá tettél, mindenképp szeretném ezt elkészíteni! 🙂
Azt viszont nem tudom, a zabpehelyliszt helyettesíthető-e valamivel. Én gesztenyelisztre gondoltam, ha már mandula- és kókuszliszt van benne, szerintem illene hozzájuk, de nem tudom, hogy ugyanúgy működik-e, mivel zabot mi nem ehetünk gluténérzékenység miatt. Bár arra tudok gondolni, hogy a zabpehely rostos, a gesztenye meg inkább szénhidrátos, úgyhogy inkább nem egy az egyben váltanám ki gesztenyeliszttel, hanem részben útifűmaghéjjal/-liszttel is. Szerinted ez így működhet? (Paleo sütésben még nagyon kezdő vagyok.)
Köszönöm előre is!
narancsikfanni said:
Sajnos a helyettesítés mindig egy rizikó: nem lehet megmondani előre. Vagy bevállalod és kockáztatsz, vagy nem. Én ebben nem tudok neked jósolni. Leírtam a tutit, csak ezért vállalok felelősséget. 🙂
Lina said:
Oksi, hát akkor kipróbálom, amit kigondoltam, legalább fejlődik egy kicsit a gyakorlatom paleos sütésben. Köszi a receptet! 🙂
Lillu said:
Nagyon jól néz ki, csak kókusztej-sűrítményem nincs.. nem lehet helyette valami mást használni? Pl.kókusztejet csak kevesebbet? 🙂
Ildus said:
Nagyon jónak tűnik a recept, de meg szeretném kérdezni, hogy a reszelt almára nem kell a xilitből? Szép napot! 🙂