Címkék
Csoda ért ma, csodát kaptam az egyik Legfontosabbtól: Aputól. Az én édes, világpéldakép, szupermen, szerelem-apukámtól. Elmesélte nekem az én kis történetemet, ahogyan ő látja. Nagyon nevettem, aztán kicsit sírtam. 🙂
BetűleVers
Nem olyan rég pattant ki agyadból az ötlet,
Amikor a lájkolóid száma kerek öt lett.
„Mi lenne, ha blogot írnék, mit szólnátok, emberek?
Szónokolni nem szeretek, prédikálni nem merek.”
Morfondíroztál magadban, vert a szíved hevesen,
Így bábáskodtál már akkor a hírös Betűlevesen.
Örülök, hogy jól tanulsz, hisz klassz dolog az egyetem,
De valljuk be, hogy ez annyira nem látszik meg Kegyeden…
Katedrád a konyhában magasodó pulpitus,
Bár az első sütid képe nem igazán publikus.
Olyan szépnek láttad, mint egy mediterrán veranda,
Büszkén mutattad, s én szóltam: Hú, az anyját, de randa!
Megkóstoltam, és azonnal rám szakadt az égbolt,
Az ízéhez viszonyítva talán mégis szép volt.
De egy igazi géniusz nem adja fel egyhamar,
Másnap már a fakanalad újabb krémeket kavar.
Csiszoltad a tudományod, amikor csak lehetett,
Nálunk akkoriban ingyen majd’ mindenki ehetett.
Fölszedtünk egy jó pár kilót, ütött hát az óra:
Most vagy soha: térjünk át hát a paleóra!
Klikkeltél és lapoztál éjt nappallá téve,
Amikor ezt elkezdted, annak már egy éve.
Rájöttél, ha ezt követed, lehetnél egy szexikon,
Tudásod meg lassan olyan, mint egy egész lexikon!
Hadd tudják hát ezt a csodát sokan, ne csak kevesen,
Kattintsanak, s olvassák hát ezt a Betűlevesen!
Van benne sok odaadás, töménytelen szeretet,
Amivel megtölthetsz mindig utcákat és tereket.
Írhatsz sportról, akaratról, senkit nem hagy hidegen,
Legyen barát, vagy a neten barangoló idegen.
Az egér nekem most is cincog, Neked meg már kattan,
Ezért van most kezemben toll… egyedül maradtam.
A Te pennád réges-rég a klaviatúra,
Ezzel cseppents elixírt gondra, bajra, búra!
Csalj mosolyt az arcokra, s velük együtt nevess,
Ez egy óriási hatalom: ez a Betűleves!
Legyél szívós, állhatatos, olyan, mint egy terrier,
Doktorátus, celebvilág… nem minden a karrier.
Rideg közöny, fásult lélek, mint burjánzó tumor,
De Nálad van a varázspálca: vidámság és humor.
Maradj mindig ilyen nekünk, azt kívánom örökre,
Én meg emlékszem majd mindig egy copfos kis kölökre.
Lehet, nem lesz érdemérmed, csillogó arany kupád,
Nekem a bajnok mégis Te vagy:
csókol édesapukád!
2013. október 17.