Címkék

, , , , , , , ,

Szokták kérdezni, hogyan főzök én. Mik az elveim, hogy látom a gasztro-világot, mi a véleményem, célom, értékrendem. Mert nekem mindig fakanál van a kezemben. Vagy súlyzó, hogy utána paraszti erővel védhessem az igazam a konyhában. 😀 Mert nekem paraszti gyomrom és paraszti lelkem is van, amire én nagyon büszke vagyok, és a szó legnemesebb értelmét veszi fel. Én nagyon szeretek enni, iszonyatos kapacitással. Magyarosan, rajongva, mértéket nem ismerve, és nem is akarva azt megismerni. Nem szeretek megállni akkor, amikor mások jónak látják. Nekem nem akkor elég, amikor a nők 95%-ának. Nekem ne mondja senki, hogy minden falatot egyenként vágjak fel és egyek meg, mert én óvodás korom óta előre felvágom az egészet, hogy utána csak élvezni kelljen. Mert csak. Én így vagyok boldog.

tumblr_lfyqokstK31qblnrkÉn a konyhában is magyar paraszt módjára gondolkodom. Én ha akarom, kettévágom a steaket sütés közben, mert a tököm tudja, mikor lesz pont jó. 😀 Nem szeretek urizálni és nem vagyok nyitott semmi izzadságszagú, groteszk divathullámra. Ha valami taszít, az a sznobéria, márpedig mostanság siralmasan átitatja a szakácsmesterséget hobbi- és szakmai szinten is. A jó étel nekem nem attól jó, hogy valami bődület hülye új ízt rakok bele erőszakkal a bevált receptbe. Nekem nem érték a fahéjas pörkölt meg a málnás hal, és pont leszarom, ha nincs otthon rózsavíz és liofilizált virágszirom a sütihez. Nekem nem attól képvisel minőséget az étel, ha kettő falat van a gáztepsi méretű tányér közepén, mellé meg odarajzolnak egy pálcika embert balzsamecetből. Én mindezt megmosolygom, és számomra a “hogyan ne”. Én nem vagyok trendi… de büszkén nem. Én nem Hello Kitty-s rose gold medál vagyok a nyakban, hanem a nagymama régi brillje a befeketedett láncon. Én nem a kifutón látott, méregdrága és hordhatatlan ruha vagyok, hanem a kopott farmer fehér trikóval meg bőrdzsekivel. Én az időtlen és használható jót adom, nem egyebet.

Semmit nem kell bizonyítanom. Nem azért, mert objektíven jobb vagyok, hanem mert más.

Semmit nem kell bizonyítanom. Nem azért, mert objektíven jobb vagyok, hanem mert más.

Én nem akarok senkinek megfelelni, csak magamnak, de öröm számomra, ha ez átfedésben van a környezetem igényeivel. Nem versengek, nem rivalizálok, nem érdekel a görcsös bizonyítási vágy olyanok felé, akik a nyers osztrigát istenítik, de a jóféle rakott krumplit lenézik. Nem mérem magam senkihez, mert a saját életörömömet és munkámat tenném tönkre vele, ahogy sokan. Az én kritikusaim a családom és Ti, az olvasóim. ❤ Nekem az az elismerés, ha édesapám elpakolja a saját tervezett vacsoráját a terítékről, és odajön megkérdezni, van-e még abból, amit az előbb magamnak összeütöttem. Mert ő azt szeretné, és utána attól látom az arcán a semmivel össze nem hasonlítható boldogságot. 🙂 Hogy úristen, már megint milyen varázslatot csináltam! Vagy amikor időről időre olvassák valahol egy receptem, és még meg sem nézik, ki írta, máris tudják: ez fannis. Ez a Fannié! És az, mert összetéveszthetetlen stílusa van az ételnek, amit nem én aggattam rá erőltetett jelzőként, hanem az emberek mondják róla. Nekem ez csoda, ahogy a zajos vendégség gyermeteg elcsitulása a tálalás után két perccel. Hogy a családi barátunkat véletlen meghallom, ahogy öt pálinka után, a spiccesek őszinteségével magyarázza a másiknak, hogy a Fanni milyen csodálatosan főz. Pedig sose dicsér senkit. Na, nekem ez a bizonyítványomban az ötös.

ab298655106bbd6daf304cbd90186ecea78e48eb44caa76b6c1696e6e2f3d4e4Valahogy sosem vágytam arra, hogy szabályok között alkossak, gúzsba kössenek a vadidegenek által felállított szubjektív dogmák. Hogy márpedig az amúgy jó. Hát bazmeg, nekem meg nem, és úgysem adok belőle, mert kajairigy is vagyok. A főzés szubjektív, ez a kulcsszó. Nem lehet és nem is szabad korlátok közé szorítani az alkotó embert. Én olyan vagyok, mint a kisgyerekek: kendőzetlenül, gátlások és tervezettség nélkül, ösztönnel és szívvel főzök. S mint a kisgyerek, úgy én is csak attól fogadom el a leckét és a kritikát, akin érzem belül, hogy érdemes. A lábas mellett állni, a tésztát bedagasztani, a szószt fűszerezni szabadság. Édes, művészi szárnyalás, amit nincs az a kéretlen erő, ami elnyomhat, vagy amelynek joga lenne elnyomni.

Nem tudok azonosulni a mai ételdivattal… molekuláris gasztronómia, minél egzotikusabb fogások és ízkombinációk (az abszurd szar az menő, mint mikor a rózsaszínt összevesszük a narancssárgával, gratulálok), fúziós konyha, beszerezhetetlen alapanyagok… Hogy nekem lassan el kell mennem az afgán hegyek oldalába speciális füvet szedni a juhok alól, mert az kell a reggeli szuperegyszerű, szupergyors, szupertrendi, szuperidióta omletthez. És ha nálunk a megyében sincs olyan fűszer, akkor dögöljek meg. Vagy a mértani tökéletességű cukrászati termékek minden emberi és maradandó élmény nélkül… nekem egy sütemény akkor gyönyörű, ha rusztikusan tökéletlen. Ha csálé, ha buckás, ha kifolyik, ha nem lézervágóval formálták, hanem fáradt kézzel, picit bizonytalanul, de annyi töltelékkel, hogy az beszarás.

molecular-gastronomy-air-for-dinnerTudjátok, nekem mi a gasztronómia csúcsa? A kolbász. 😀 A házi kolbász meg a fateknőben dagasztott tészta, meg a tepertős pogácsa a remegő kezű, otthonkás nénitől, vagy egy tepsi flódni, ami olyan nehéz, hogy kiszakad a porckorongsérvem, mikor kiemelem a sütőből. A testes, száraz magyar vörösbor, vagy a napsugaras friss rozé. A spaghetti carbonara vagy a bográcsos krumplipaprikás. A mama lekvárja. Amibe nem tett levendulát meg kölnivizet meg apjafaszát. Abban barack van, meg szilva, és minden más csak megöli a varázsát. De mondhatom a csontról leomló, hosszan sütött pulykacombot is hagymával, szalonnával meg kolbásszal aláágyazva. Vagy épp a fokhagymás-sós tejföl. Mindenbe, basszameg, még a hónom alá is kenek, olyan áldott finom! 😀 Nekem a kevesebb több, és hiszek a hagyományokban, amiket több száz év után is örömmel tartunk be, míg a molekuláris fúziós spenótzselét holnapután el is felejtjük. Én előbb fogok disznót bökni és csirkét vágni, mint hogy ilyen gasztronómiai nyaktilókba hajtsam a fejem. Inkább a nevesincs mexikói bácsitól tanultam meg az igazi guacamolét elkészíteni Cabo San Lucas partjain, mint hogy egy elit étteremben megkérdezzem a séfet, hogy csinálta a tízezer forintos créme brulée-t. Nekem Borbás Marcsitól A sűrűje lesz a polcomon, és semmiképp nem Gordon Ramsay vagy Jamie Oliver értelmezhetetlen kutyaúristene.

besenyo_pista_bacsiÉn mindig arra törekedtem, hogy az itt leírt értékeket őrizzem. E mellé pedig megszületett a Betűlevessel együtt az a fantasztikus küldetésem és motivációm is, hogy az egészséget azonos polcra emeljem az élménnyel. Mert abszolút meg lehet csinálni. Arra törekszem és azért állok a tűzhelynél nap mint nap, hogy bebizonyítsam, az egészség és a szépség táplálkozási vonala nem egy szál salátából és négy falat párolt csirkéből áll, vagy hogy le kell mondani e gyarló örömökről. A lószart. Nem kell. Tökéletes összhangot lehet teremteni ízek és eredmények között. Ha nyitott vagyok bármilyen “divatra”, akkor az az egészség, ez alatt pedig nem azt értem, hogy a csirkepaprikásnál a zsírt cseréljük le olívaolajra. Mert az egy kapitális faszság, mivel az olívaolaj rossz hőtűrő és instabil, magas hőmérsékleten pedig rákkeltő anyagok szabadulnak fel benne. De ezt persze pont nem mondják el sehol a médiában, a jónép meg locsolja orrba-szájba az olívát a hús alá. És ez csak egyetlen példa.

Én a valódi, érdekek és megtévesztések nélküli egészséget keresem, ami jó nekünk. Ha a hagyomány mellé újítást kell választani, akkor az legyen hiteles. Én azt hirdetem, hogy van élet a cukor meg finomliszt után, és hogy betegség nélkül is eltölthetjük azt a pár évtizedet, mégsem jár kompromisszumokkal. Én ebben akarok segíteni az embereknek, hogy tartható és boldog életmódot választhassanak. Semmit nem fogok ebből feláldozni a pénz, az érdekek, a tömeggyártás és a sznobok oltárán, sőt, őszintén hiszek abban, hogy ennek van jövője annyi más, méltatlanul felkapott gyökérség helyett.

itt_a_vege_fuss_el_vele

Megjegyzés: Ezek az én gondolataim és az én véleményem. Nem univerzális egyetértést várva írtam, de nem is érdekel semmiféle vita. Mert ahogy mondtam, ez az én véleményem, és nem kíván változtatást.

Advertisements