Címkék

, , , , , , , , , ,

Jójójójó, megcsúsztam egy napot, tudom!! De szép, klassz, friss és szemléletes fotókat szerettem volna a mai kincsekről, amihez mindkettőt elkészítettem újra, hogy lefotózhassam. Meg felzabálhassam, persze. 😀 Jó alibi, hogy szar a tavalyi fénykép… 😀 Ez a két kalács nagyon kedves nekem, hihetetlen hangulata van már az elkészítésnek is, nemhogy az eredménynek. Egyszerű kezelni a tésztát, egyáltalán nem bonyolult, kezdőknek is ajánlom. Egy dolog kell hozzá: idő. Legalább 3 órát rá kell szánni, mert begyúrni és keleszteni kell, összerakni, aztán sütni. De megéri. Szuper gyerekes kaja is, mert nem igényel hatalmas precizitást, és nagyon klassz a tésztát gyurmázni, nyújtani, fogdosni. Ennek egyébként kibaszott aranyos tésztája van, mert miután megkelt, olyan pihe-puha, mint a babák popija, és öröm nyomkorászni. 😀

indexA koncepció egy kalács, kétféle tüneményes verzióban: sósan és édesen. Egyik fokhagymás-sajtos, ami  frissen kötelezőjelleggel magában, maximum puha vajjal az igazi, 1-2 napon belül pedig tökéletes kenyér helyett bármihez, amivel a kenyér jó. Fantasztikusan jó, remek bor- és sörkorcsolya. Csak ennél a kajánál néha fejbe kell verni a kedves vendéget, ha maga alá morzsál a disznaja. 😀 De lehet ám tépkedni az egymásra sült rétegeket, olyan élvezettel, hogy nem igaz! Kívül van egy ropogós kérge, belül pedig eszméletlenül lágy és puha.

A másik változat az édes, há’ mi más… ❤ Fahéjas-szerecsendiós csupacukros finomság. Giga-mega téli cucc! Bögre tejjel vagy teával, és akkor sípszóra habzsolni! Az édes változatot én csak frissen ajánlom, langyosan az igazi, szóval akkor érdemes megcsinálni, ha van otthon pár embör, aki elpusztítja néhány órán belül. Nem nehéz feladat. 😀 Nekem ez az egyik személyes kedvencem anyuval együtt, “a legjobb sütemény evör”. Olyan, ami előtt elmorzsolsz egy Uram, irgalmazz!-t, és addig eszed folyó nyállal meg könnyel, amíg magadnál vagy. Nincs kegyelem, középút, vagy “csakegyfalatot”. A faszt! Ez a világ csodája, vita nincs. ❤ És ez még forralt bor mellé is csodálatos ám!

Fahéjas-cukros tépkedős kalács

gHozzávalók a tésztához:

  • 70 dkg finomliszt
  • 83 gramm kristálycukor
  • 6 ek. olvasztott vaj
  • 120 ml meleg tej
  • 93 ml víz
  • 3 tojás
  • 2 kk. vanília aroma
  • 1,5 csomag Dr. Oetker Expressz élesztő (vagy 1/2 kocka friss, de akkor futtani kell)

Plusz hozzávalók:

  • 6-7 ek. olvasztott vaj
  • 27 dkg kristálycukor
  • 1 púpos mokkáskanál szerecsendió
  • 2 teáskanál őrölt fahéj

A lisztet, az élesztőport és a cukrot összerakjuk egy nagy tálba. A tejet nyugodtan melegítsük együtt a vízzel és a vajjal, jó langyosra (nem forróra!), és a tojásokkal együtt adjuk hozzá a szárazanyaghoz. Kézzel gyúrjunk belőle lágy masszát. Ha nagyon-nagyon ragad, nem kell befosni, tehetünk hozzá még 1-2 evőkanál lisztet. Ez olyan dolog, hogy mikor milyen kedve van a tésztának: van, hogy tökéletesen elég bele a 70 dkg, máskor meg 3 evőkanál kell még, például a tojás mérete miatt is. Szóval csak bátran!

Kis dagadék. :DEztán letakarjuk a bucikát egy kendővel, és meleg helyre tesszük, hogy megdagadjon. Én úgy szoktam, hogy begyújtom a sütőt a legkisebb hőre, és kikapcsolom, majd rácsukom az ajtaját jó legyen neki. Kb. 40-50 fok. Így pont olyan langyos levegőben lesz, hogy Pont olyan ütemben és olyan halmazállapotra dagad meg, mint az ember segge adventkor, úgyhogy remek szemléltető, hogy mit művelünk magunkkal épp. 😀 De ezt akkor te pont le fogod szarni, mert alig várod, hogy ehesd. 😀 40 perc kell neki a kelesztéshez, kb. 2-2,5-szer akkora lesz. Utána kivesszük, és lisztezett felületen 0,5 cm vastagra kinyújtjuk.

Ha ez megvan, akkor felolvasztjuk a 6-7 evőkanál vajat. A cukrot kikeverjük a fahéjjal és a szerecsendióval. Megkenjük a vajjal (szilikonos ecsettel, vagy ujjal), és rászórjuk az összes kibaszott cukros keveréket. Az összeset! Groteszk módon sok lesz, azt fogod gondolni, hogy Betűleves Fanni meghibbant, de nem. 🙂 Szórd csak rá, mert a sütőben majd mégjobban feldagad, és eloszlik rajta, tökéletes lesz. Bízzál bennem! 🙂

hA megpakolt tésztát 10×10 cm-es négyzetekre vágjuk, és ezeket a kis négyzeteket szépen egymásra tornyozzuk 2-3 részletben, és beleállítjuk élére egy kivajazott kenyérformába. Ilyen kenyérformát mindenképp szerezz be ehhez a kalácshoz, a Tescóban és 400 forintért vettem pár éve, tökéletes. Szóval állítsd bele az összes kis négyzetet egymás mellé, és tehetjük is be a 170 fokos előmelegített sütőbe 40 percre. Frissen lehet nekiesni, ahogy képes vagy égési sérülés nélkül megfogni. De égési sérüléssel is nyugodtan lehet, ennél megesik… 😀

Sajtos-fokhagymás tépkedős kalács

vHozzávalók a tésztához:

  • 70 dkg finomliszt
  • 1 csapott evőkanál kristálycukor
  • 1 púpos mokkáskanál só
  • 6 ek. olvasztott vaj
  • 120 ml meleg tej
  • 93 ml víz
  • 3 tojás
  • 1,5 csomag Dr. Oetker Expressz élesztő (vagy 1/2 kocka friss, de akkor futtani kell)

Plusz hozzávalók:

  • 6-7 ek. olvasztott vaj
  • 1 nagy gerezd fokhagyma
  • 2 marék reszelt trappista sajt
  • 1/2 mokkáskanál só

hhzAz egész művelet ugyanúgy néz ki, mint az édes változatnál, csak itt az ízesítés lesz más. A kenésnél reszeljük a fokhagymát a vajba, és keverjük el a sóval, majd ezzel kenjük meg a kinyújtott tésztát. Ezt szórjuk meg majdnem az összes sajttal, és csak pár csipetnyit hagyjunk, amit a kalács tetejére szórunk, mielőtt betoljuk a sütőbe.

Pont ugyanaddig sül, és nagyon-nagyon finom lesz. 🙂 Szépséges hetet a következő recept-csokorig! ❤

Reklámok