Címkék

, , , , , , , , ,

…ma pedig megírom a jógás élményem utáni újabb harmadfokú “égési sérülésem” történetét, mert minden viszontagság ellenére utóbbi heteim egyik legszuperebb estéjét töltöttem el a teremben. 😀

Na kezdem az elejéről. Én régebben évekig spinningeltem hatalmas odaadással, de aztán valahogy elmaradt, kiszorították a funkcionális edzések. De szerelmese voltam. Lényegében nekem ez a mozgásforma volt az, ami meghozta a kedvet és az eredményt (életem első sikeres és szembetűnő formálódási élményét köszönhetem ennek a drága jó órának), az elhivatottságot és a tartós igényt a sportra, illetve ez volt az az óratípus, amiért odaszoktam a terembe, ahol a mai napig is úgy ugrabugrálok szinte minden áldott nap, mintha hazaértem volna. Szóval sokat köszönhetek a bringázásnak, meg persze az edzőmnek és barátomnak, aki mindezt elültette bennem, Edinának.

Ez a képem is spinningen készült. :)

Ez a képem is spinningen készült. 🙂

De jött ugye több évnyi kihagyás más edzések javára. Aztán jött a jelen. Nyűglődtem a futással hetek óta, tökömbe az egész kardióval, “gyűlölökfutni”, és különben is. Ekkor az én barátnéim felvetették, hogy képzeljem el, új spinning edző jött a terembe, és mivel mostanában kezdett, még nincsenek tele az órái. Meg hogy menjünk el, próbáljuk meg. Há’ mondom, mi baj lehet, legalább letudom azt rühös kardiót mán’… menjünk “biciklizni”!

b92f293906c9d9f45ad34976e4369f14b5bad42c83778cc4b88f71ee3f73d8b0És akkor mentünk Diával, aki majdnem elkésett, meg én, akinek aznap délután meghúzódott a nyaka hűtőbe nézegetés közben (Isten nem bottal ver, ne zabáljatok!), de minden optimizmusunkat összeszedve. Elcsigázottan, fáradtan, én smink nélkül, mert ki nem szarja le és úgyis izzadok majd, mint a ló… Aztán megláttuk az új edzőt, akihez képest -az előtérben üldögélő lányok elnyúlt arckifejezését elnézve- a Disney hercegek ronda púpos gnómok, bazdmeg. Na Fanni, gratulálok, hogy mindig báli sminkben edzel, kivéve ma!

Körülbelül így néztem ki, mert hajat sem mostam.

Körülbelül így néztem ki, mert hajat sem mostam.

Nnna, zavaromban betaszigáltam magam egy biciklihez (amiket most cseréltek le és újak, és úristen, de csudálatos paripa mind!!!), megágyaztam a törölközőmmel, beállítgattam (nagy menő voltam, hogy emlékeztem, hogy kell), felültem, elkezdődött az óra. Olyan hét és fél perc után hálát adtam a Jóistennek, hogy nem sminkeltem ki magam, mert úgy szakadt rólam a víz, mint Lagzi Lajcsiról fénykorában, és fújtattam, mint egy dagadt rottweiler. Ja, meg azért is hálát adtam, hogy nincs mellem, mert teljesen kiment a fejemből, micsoda hömpölygésveszély van itt, és felkaptam egy lazább melltartót, hogy “jó lesz ez, úgyis csak tekerek”. Hát a lószart, szerintem a 20A-s, prepubertásban ragadt emlőállományom is a lapockámat csapkodta, de szerencsére csak hangulatvilágítás volt, így talán nem tűnt fel másnak. A sminkmentes fejem után a felsőtestem is úgy nézett ki, mint egy tízéves kisfiúnak, de életemben először hasznomra vált. 😀 De én úgy küzdöttem, hogy abszolúte nem érdekelt, melyik hajlatomban jár épp a mellem.

Meg nem csak a küzdelem, hanem a régről felszakadt eufória is dolgozott bennem, ami nekem oly kedves emlék az első időkből. Azt is elfelejtettem, mit is jelent ez a sport. Hogy mi mindent ad. Olyan fantasztikus élmény volt nekem ez a hatvan perc, hogy azt elmondani nem lehet! Terápia és vegytiszta boldogság. Azt is elfelejtettem, hogy pár órával azelőtt még mozdítani se bírtam a fejem a fájdalomtól. Az új edző előtt meg le a kalappal, mert zömmel az ő munkájának érdeme (ezt meg is mondtam volna neki, ha bírok beszélni a 470-es pulzustartományban). Közvetlen, kedves, és hibátlanul felépített órát adott, teljesen véletlenül a kedvenc zenéimre. Ha ronda lenne, akkor is nyert volna egy bérletest, és ez az igazán fontos, nem az, hogy nem is ronda. 😀

Miután befejeztük az órát, és sípoló tüdővel öltözködtem az agyvérzés határán, megállapítottam, hogy a legjobb döntés volt eljönni és megcsinálni. Közvetlen ez után a megnyugtató és büszke gondolat után olyan négy perccel megtaláltam az egyetlen, ici-pici, ártalmatlan kis lépcsőt a teremben, és leestem róla, visszakézből elsodorva a szórólaptartót, illetve majdnem szegény edzőlegényt is, aki kartávolságon belül állt, és aszitte, Fanni simán képes megszámolni kettő darab lépcsőfokot 25 évesen, két diplomával. Háddepersze ez nem igaz.

Na pont így.

Na pont így.

De ezzel együtt is ugyanaz volt a véleményem: hogy állati jól éreztem magam, hogy imádtam minden egyes percet, és hogy nem volt elég, szeretnék még jönni. De persze nem ebben a melltartóban.

Szegedi Betűcskék pedig tessenek csatlakozni hozzám ebben az élményben, gyertek Spinracingre a Fit World Fitnessbe!Nagy királyság, sok jó edző. Meg szép edző.

Advertisements