Címkék

, , , , , , , , ,

A minap álltam a fényben, és elém került egy ablak, amiben hirtelen visszanézett rám a saját arcom… és akkor megláttam egy másik, eddig teljesen új dolgot is. Az arcomon egy-két ráncot. Vagy annak majdani, hamarosan betöltött helyét, ami csak épp felsejlett. Aprócska, de biztos jeleket.

Ekkor pedig egy olyan érzés tört rám, ami a nőtársadalom egészének ismeretlen, teljesen idegen tőlünk és a mai világ nyomásától, mégis azt gondolom, bár így érezne minden nő: tetszett. 🙂 Komolyan. Olyan szépséget, érettebb, gyermekiből nővé formálódó arcot láttam én ott, hogy elnézegettem percekig. Ez maga az Élet. ❤ Pedig még mindig nagyon kis gumifejem van, reggelente egy nyolc éves kislány pillog rám álmosan a fürdőszoba tükréből, de mégis ott csücsülnek már azok a kis születő vésetek.

Nekem ez becses. Mindegyik kis vonal egyetlen tettemre vezethető vissza, legyen akár a szemem, akár az ajkaim körül: a nevetésre. Hogy végigmosolyogtam, nevettem eddigi életemet. Hát ki volnék én, ha ezeket a kis életvonalakat nem becsülném meg, ha nem szeretném őket egytől egyig? Mindet szeretem, pedig még ki sem bontakoztak.

Az is eszembe jutott, hogy milyen szép, milyen elegáns és stílusos leszek én azokkal a barázdákkal húsz év múlva. Vagy lehet, hogy tíz… nem bánom. Olyan szép “én” leszek majd, hogy csak na! Mert szeretem magam. Aki szereti és valóban elfogadja magát, az gyönyörű. Ez az elfogadás nem a passzív beletörődést jelenti, hanem az építkezés és fejlődés közbeni békét a mindenkori jelenünkkel. Ez csodálatos folyamat.

Én szépnek látom magam és nagyon szeretem a tükörképem. Nem, ez nem önteltség, hanem ez hála. A legnehezebb és leggyümölcsözőbb érzés, amit az ember önmaga mulandósága vagy tökéletlensége mellett is elkönyvelhet. Korántsem vagyok tökéletes. Rengeteg hibám van, de nem is olyan rég jutottam el odáig, hogy ezekkel együtt is képes vagyok felvállalni a testemet.

Például tavaly megfogadtam, hogy idén rövidnadrágban fogok edzeni a Boot Camp táborban. Nem sokszor éreztem az év folyamán, hogy ez reális cél, mert sosem volt túl esztétikus lábam. Aztán de. 🙂 Addig küszködtem, addig dolgoztam, míg végül pár nappal ezelőtt ott állhattam neonsárga kisgatyában száz ember előtt. És ugráltam is, meg futottam, meg másztam, kendőzetlen valómban. És nagyon jól esett és imádtam. A helyzetet és a testemet is. Pedig még mindig van narancsbőröm, ami talán ott is marad örökre. Van egy csomó seprű-erecském is. De mellette annyi változás történt rajtam, annyi tónus, izom, forma és erő épült a hibák mellé, hogy el is nyomja őket, és nem is érdekelnek már. Mert az értékes dolgokra figyelek inkább, amire büszke vagyok és ami véres verítékem eredménye. És így szép. A hasam közepén is ott egy műtéti heg, de azt is szeretem, mert gyönyörűséges kis íveken és izmokon üldögél. Elfér. 🙂 A csípőm csíkjai miatt minden mozdulatom egy tigrisé, amikor edzek. Vagy amikor egyszerűen csak megyek az utcán. Mert miért ne lehetnék én tigris?

És imádom, ahogy érek. Mint egy napsugaras gyümölcs a fa tetején. Sárgabarackból sem a vegyszeres, fóliasátras, művi tökéletességű példány a jó… hanem az, amelyiket kicsit megcsípte a dér, elverte egy-két jégbogyó, ami kibírt mindent, és a maga kis ütődéseivel is olyan mézfinom, olyan gyönyörű, hogy a könnyünk kicsordul minden év első ilyen falatjától. Amitől hazaérünk és csak sóhajtozunk, hogy de szééép, de finom…! Én ugyanígy otthon vagyok a saját kis vázamban is. Mint egy kis túlélő barack, aki pöttyös, csíkos, nemsokára ráncos, de nagyon vagány. Aki hiszi, hogy ő a legjobb, de ettől (vagy pont ezért?) még ugyanúgy dolgozik minden áldott nap ezen a beérésen.

Ezt az érzést kéne minden nőnek megtanulni, elérni. Mert bizony ez senkinek nem jön rögtön, magától értetődő ajándékként a születéstől. Ez magatoknak kell kikaparni a földből. Kiásni a sok kudarc, szorongás, elvárás és görcs közül. Mert gyönyörűek vagytok. 🙂 Akkor vagyunk gyönyörűek, ha ezt megértjük és igazán megéljük. Nem a szikétől, a koplalástól vagy a tűtől, hanem az egészségtől, a sporttól és a feltétlen önszeretettől, ami olyan, mint egy gyöngyházas kis burok körülöttünk. Ezt kell látni a világnak, a példát kereső gyerekeinknek, és mindenkinek. Ez szabálytalan, ez különleges… ez dögös. 🙂

…szóval csak álltam ott az ablak előtt, és ezeket gondoltam sorban. Azóta többször is keresek hasonló megvilágítást, és gyönyörködöm. Mintha egy pillanatra a sokkal későbbi önmagam nézne rám biztatóan a jövőből. Mintha büszkén kacsintva azt üzenné: “Szép leszel, sugárzó és dögös akkor is, mert megdolgozol érte és érdemes leszel rá.”

Tessenek mindannyian az én szememmel nézni ezentúl a tükröket. 🙂 Jobb.

85379f3ec0942ceeedceaf7775984a0d

Reklámok