Címkék

, , , , , , , , , ,

Van ez a jelenség a fitneszvilágban mostanság. Hogy sikk lett lebuzizni, bírálni, megvetni, lenézni a másikat. Hogy aki nem pontosan ugyanazt műveli, mint mi, az egy büdös köcsög, nem tud semmit, egy rakat szar a munkája és az eredménye. Merthogy az nem olyan, mint a miénk. Az utóbbi 1-2 évben mást sem hallok már a funkcionális sportolók és a testépítők közt. Úgy kell őket képletesen szétszedni, mint a dedós hülyegyerekeket, akik összevesznek a homokozólapáton. Agyrém. Én büszkén elmondhatom, hogy egy konditeremben nőttem fel, de érdekes módon korábban én soha életemben nem hallottam az ottaniak szájából, hogy például a futók, a triatlonisták, a kézilabdások, a küzdősportolók vagy bárki más egy hülye lenne, csak mert nem akar Arnold lenni.

A sportban az egyik legszebb dolog a tolerancia.

A sportban az egyik legszebb dolog a tolerancia.

Ez régebben nem volt divat, nem volt szokás, nem forgott az emberek száján nap mint nap. Régebben az emberek tették a dolgukat, két sorozat közt meg legfeljebb egymást piszkálták viccesen, vagy épp az aznapi protein-adagjukat hasonlították össze. De  békében, vidáman, bajtársiasan. A lányok meg mentek alakformáló órára, és kihúzták magukat, míg a teremrészen át elvonultak az elismerően bámészkodó férfiak előtt. Vagy épp ők is pakolták a tárcsákat a rúdra. Hát kb. ennyi volt ez évtizedekig. Jó volt.

Aztán most meg mi van? Mit látok Facebook-on, mi tölti ki az edzésen a fülem? Hogy a sok buzi amott, idióták, az nem is sport… Tömve van ezzel az internet, a csoportok, a blogok. Ez azóta van, mióta a funkcionális sportok igazán betörtek a piacra, amióta elterjedőben van a CrossFit, a street workout és társaik. Nem tudom, melyik tábor kezdte, de mára mindkettő hangos ettől a szájalástól. Amitől én megmondom őszintén, hányok. Vért meg epét. És nem értem. Nem értem, hogy egészséges, csomó mindenben azonos nézetekkel bíró, sportcentrikus, fitt, egy tőről fakadó szemléletű emberek hogy képesek ilyen infantilis módon egymás torkának ugrani (illetve torokra nem mennek, mert ahhoz a másikat szemből kéne megtámadni, de ők csak hátulról vagányok…minden elismerésem, bazdmeg).

Mi a tököm ez?? Tépitek egymás haját, mint oviban?

Mi a tököm ez?? Tépitek egymás haját, mint oviban?

Hogy nem szégyellik bemocskolni egymást és saját magukat is az értelmetlen, minden létjogosultságot mellőző szitkokkal. Hogy szájukra merik venni azokat az idegeneket, akikhez semmi közük nincs. Pedig akár tetszik, akár nem, ha visszavezetjük, azonos gyökereink vannak. Mindannyian a fittségből és az erre való törekvésből eredünk, minden, amit csinálunk. Egyénileg akarunk a legjobbak lenni, összekötve ezt célirányos táplálkozással, felépítve így egy komplex életformát. Csak a klasszik testépítő vonal esztétikai sport, míg a CrossFit és társai teljesítménysportok. Lehet itt affektálni, hogy utóbbiak leszarják az esztétikumot, azért szívesen rákapcsolnám a crossos/fegyences társadalom tagjait egy hazugságvizsgálóra, hogy megkérdezzem, miért jár el edzeni… Persze, nem vitatom, hogy fontos a teljesítmény, de a civilek (!) zöme nem azért tántorog be az első órájára, mert szabályos swinget akar 24 kilóval, vagy egykezes fekvőt, hanem hogy “teccen a csajoknak/pasiknak” és hogy ne legyen dagadt meg ronda. Ezért. Ne legyünk már álszentek, legalább mi, kisemberek ne.

Teljesítmény.

Teljesítmény.

A testépítők közt meg ugyanúgy dicsőség 150-200 kilóval guggolni, mint baromi jól kinézni a strandon. A szenvedély és a célok közt rengeteg azonos van, amit jó lenne, ha meglátnának a gyűlöletbajnokok is. Mégsem lehet egy mércével vizsgálni a két tábort, amit szintén nem ártana elmagyarázni a sok agresszív, a másik világ dolgaiban hót’ tudatlan baromnak, aki habzó szájjal méricskéli magát az “ellenséghez”, hogy mennyivel különb. Hát nagy büdös semmivel.

Nekik a tükör a fontos. Megértem.

Nekik a tükör a fontos. Megértem.

Ez kábé olyan, mintha egy filet mignon steaket hasonlítanánk egy belga csokitortához. Az égvilágon semmi köze egymáshoz a kettőnek, azon kívül, hogy mindkettő kaja. És – itt a lényeg – mindkettő csúcskategóriás, fantasztikus, isteni kaja. Mindkettő tökéletes békében megfér egymással a világon, ugyanakkora rajongással övezve, és egyáltalán nem veszélyeztetve egymás köreit. Ezt kéne megérteni.

Andrea és Andreia. <3 Két félistennő, mégsem tépik egymás haját. Nincs is okuk rá.

Andrea és Andreia. Csodaszépek, erősek… megférnek békében.

Én nem vagyok profi és valószínűleg soha nem is leszek, de szeretem, amit csinálok. Mi több, szerelemmel imádom. Odaadással, szenvedéllyel és alázattal élek meg minden percet a sportban. Mindegyikben. Én a konditeremben kezdtem, még kis suttyókoromban. Azt láttam magam előtt példának, az indított el a sportszeretet felé. Néhány éve átnyergeltem a funkcionális vonalra, TRX-szel, köredzésekkel, Boot camppel, hónapokig csak CrossFittel, szóval belemerültem ebbe is. Ezt is imádtam és végigtapasztalgattam. Aztán most megint szeretnék egy időre visszamenni a súlyok meg gépek közé. És sosem éreztem, hogy rangsorolnom kell, hogy minősítenem kéne egyiket a másik rovására. Soha egyetlen percig nem gondoltam, hogy nem egyenlő a kettő. És azt sem gondolom, hogy szégyenkeznem vagy mentegetőznöm kéne, hogy én korábban kipróbáltam a Crossfitet meg a TRX-et, vagy hogy magyarázkodásra szorulok, ha épp kondizni fogok nyártól. A faszt, kikérem magamnak. Ez nem erről szól.

Two

Esztétikum.

Ezek a mozgásformák nem antagonistái, hanem komplementerei egymásnak, felállítva ezzel egy gyönyörű szép fitneszvilágot, amiből mindenki eldöntheti, mit szeretne éppen csinálni, saját céljai, érdeklődése és adottságai szerint. A testépítő jól akar kinézni, ezért művel esztétikai sportot, melynek gyakran kellemes velejárója a fizikai erő. A funkcionális sportoló meg maximumot akar kihozni minden olyan testi képességet igénylő élethelyzetből, amibe belekerül. Ennek meg olykor kellemes velejárója az esztétikus külső. Képtelenség ugyanazon szempontok mentén nézni a kettőt, és aki ezzel próbálkozik, vagy ebben lát önkifejezési potenciált, az egy dilettáns hülye. Egy ész nélküli, saját sportja iránt irreálisan soviniszta udvari bolond. Nem több.

Teljesen más célok és eltérő módszerek. Mégis mindkettő gyönyörű és tiszteletreméltó. Objektíven, vita nélkül.

Teljesen más célok és eltérő módszerek. Mégis mindkettő gyönyörű és tiszteletreméltó. Objektíven, vita nélkül.

Ez a két világ tanulhatna egymástól, nagyon sokat. Ehhez viszont az kéne, hogy elengedjék ezt a bizonyítási görcsöt mindannyian, hogy “mi vagyunk a jobbak”. Míg CrossFitre jártam, három hónapig nem hallottam egyebet az ottaniak jó részétől, mint hogy a kondizás az a díszbuzik sportja és különben se sport. Nem akartam megkérdezni, hogy akkor mi a tökömért nem képes egy erőből csinált húzódzkodásra, míg a konditeremben szinte bárki képes rá. Ugyanígy kérdezhetném a hobbigyúróstól, hogy hogy meri szájára venni a Crossfitter lendületből végigvitt gyakorlatát, amikor egy természeti katasztrófa vagy medvetámadás esetén 99%, hogy a Crossos élné túl, mert képes minden terepen maximumot hozni, nem csak a tükörben. De ez úgy baromság, ahogy van. Elegem is lett belőle, ott is hagytam – többek közt emiatt – a Cross-termet. Mert utálom, hogy utálattal van kikövezve. Hogy míg én (és biztos, hogy rajtam kívül sok más is) örömteli eseményként élem meg az edzést, és azért megyek, hogy kikapcsoljak és töltődjek, addig a sok valódi buzi (aki attól válik buzivá, hogy divatból gyűlöli a külvilágot) nem képes befogni egy percre pofáját, hogy nyugodtan és békében legyek képes megcsinálni legalább egy nyamvadt gyakorlatsort.

...csak azért, mert nem érted, még nem kell leköpni.

…csak azért, mert nem érted, még nem kell leköpni.

Nekem ebből elegem van. Nyilvánvaló, hogy nem én fogom megváltoztatni ezt a felállást, nem ezek a sorok simítják majd el a konfliktust. Viszont aki rivalizál, annak érdemes tudnia, hogy totális hülyét csinál magából, és kizárólag a saját sporttársadalmát járatja le a porig azzal, hogy lenézi azokat, akiknek semmit nem ért a munkájához és értékrendjéhez. Ezek az emberek alázzák meg magukkal együtt a sportot is. Azt a globális, nagybetűs Sportot, ami teniszezőtől a testépítőn át a fegyencesig minden igazi Sportolót hajt és sodor magasztos szerelemben egy életen át. Ez ugyanaz, ez nem változik sosem. A szerelem. Ezt kéne tisztelni és elismerni a másikban ahelyett, hogy gáncsolnánk ott, ahol érjük. Közben a saját lábunkban bukunk fel.

Ha már akkora sportolók vagytok, legalább legyetek sportszerűek! Sportolónak lenni minden szinten és fokozaton megtiszteltetés és életérzés, amihez méltón kell viselkedni. Az istenit!

Advertisements