Címkék

, , ,

Szeretem ezt a szót… hogy öntörvényű. Az vagyok jómagam is, és azért szeretem e tulajdonságot, mert ha az ember kellő értelemmel viseli és ötvözi, előre viszi. Én pedig elég értelmesnek gondolom magam a feladathoz. A hozott képességek miatt hálát érzek a szüleim iránt, a szerzettek miatt pedig büszkeséget magam felé. Semmi egyéb patetikus dagály.

Írom ezt a gondolatsort azért, mert ma kitettem egy fitnesz modell képét motivációnak a Facebook-oldalamra. Egy csodaszép, nőies, eszméletlen kisugárzású lányét, aki szakmailag minden díjat besöpört már, civilben pedig két benyilallást okoz a nőkben: elismerő ösztönzöttséget, vagy megátalkodott irigységet. Hogy e kettő közül melyik tör fel a lelkekben, szintén értelem kérdése. Van egy nagyon vékony érdektelen/nem szívelő réteg is, de az annyira elenyésző egy ilyen jelenség láttán, hogy említenem is kár.

1009963_812696705411557_506519657_nSzóval kitettem ezt a képet. Aztán jönni kezdtek a hozzászólások. Volt elismerő is, illetve voltak a kritizálók. Akik szerint “férfias, túl sok, hogynézmárki, nemtetszik…” Nos, én ezt magasról leszarom. Mert nekem meg tetszik.

Bármilyen hihetetlen engem nem érdekel, nem befolyásol, ízlés- és gondolatvilágomban nem ingat meg mások véleménye. Amikor elkezdtem blogot írni, majd hozzá Facebook-oldalt működtetni, három cél vezérelt, melyek a mai napig, és a jövőben is hajtani fognak tovább: segíteni, motiválni, szórakoztatni. Semmi egyéb vágyam nincs, ezeket viszont minden esetben szem előtt tartom, mert jó érzés ezt tenni, mégjobb viszontlátni az emberek sikereit, eredményeit, amihez a munkám is egy kicsit közelebb lendítette őket. Legyen az az eredmény egy mosoly, egy klassz nap, vagy épp három számmal kisebb gatya.

Nem vagyok viszont szimpátia-koldus. Egyáltalán nem akarok megfelelni egy maroknyi emberen kívül senkinek az égvilágon. Ebben a kis marékban benne van a családom, a barátaim és néhány ismeretlen vagy személyesen ismert, általam nagyon nagyra tartott jó ember. És itt vége is a felsorolásnak, mely felsorolás elején kimondatlanul is, de én vagyok. Mert magamnak magam vagyok az első, így tudok reggelente tükörbe nézni, így tiszta a lelkiismeretem, így alszom nyugodtan. Így vagyok boldog.

ego

Soha nem azért írtam vagy tettem ki bármit is, hogy az emberek véleményét megtudjam, nem azért, mert kíváncsi vagyok rá. Hidegen hagy, mert a publikálás, a gondolataim közlése, az értékrendem vállalása NEKEM okoz örömöt, NEKEM fontos. Ha érdekelne a világnépesség álláspontja bármivel kapcsolatban, amit posztolok, akkor folyamatosan más oldalakra irkálnék kéretlenül, duci-fórumokra linkelnék be fitnesz-képeket, majd melléírnám: Mondjátok el, mit gondoltok! De nem teszem, mert nekem van egy saját kis mozgásterem, egy szobácskám, ami bár nyilvános, mégis az enyém. Senkinek nem tolom az arcába magam, opcionálisan olvasható, hasznosítható minden szavam és megnyilvánulásom.

be-yourself_A2-signature

Az pedig, hogy nem érdekel a többiek benyomása, nem jelenti azt, hogy nem is tisztelem. De tisztelem. Ezért nem írok soha senki falára/oldalára/képe alá/posztjához/mellkasára filccel semmi negatívat. Mert tiszteletben tartom a másik érzéseit, ízlését, örömét az adott dologban. Soha nem lennék olyan egoista, tapintatlan büdös köcsög, hogy telibeszarjam valaki perzsaszőnyegét csak azért, mert nekem visszafoghatatlan közléskényszer és fontoskodó nevelési szándék miatt meg kell mondanom, hogy “nem tetszik, ronda, szar, hülye vagy…” Mi közöm hozzá, és hogy jövök én ehhez, hogy ilyen rohadt alak legyek? Sehogy. Ezt viszont fordítva is elvárom, vagy ha kell, csírájában elfojtom a negatív próbálkozásokat. Kitörlöm, vitázok, visszaszólok, mert szétzúzta az udvariasságom és a felebaráti tiszteletem. Nem érdemli meg, mert ő sem adja meg. A mosdó és a törölköző…

Az emberek nem azért publikálnak dolgokat, mert becsmérlésre (visszafogottra se) várnak, ezt remélik. Azért tesszük ezt mindannyian, mert elismerésre, szimpátiára, pajtási pacsira, összeröhögésre, egyetértő bólogatásra számítunk. Vagy csak mert baromi jól esik, és kész. Van egy olyan homályos, mondvacsinált baromság, hogy “építő kritika”, de azt senki nem vadidegen jóskapistáktól fogja megkapni, hanem a nagyapjától, édes szüleitől vagy testvérétől, a legjobb barátaitól, akiknek ad a véleményére és akik fontosak neki. Ez így normális és egészséges, mert ha mindenki véleményét kikérném mindenben, amit írok vagy kiteszek, akkor meghibbannék, és meg is érdemelném. Az építő kritika iszonyat vékony jég és veszélyes terep. Mintha azt mondanád a barátnődnek, hogy “Szeretlek Téged mint embert, de hogy Neked milyen ótvar szar genetikád van…!” Ettől neki jobb lesz? Nem, viszont biztos jól megbántod. Nem tudok és nem is akarok megfelelni a tömegeknek. Imádom a sikereket, hogy szeretnek, hogy ösztönzően hatok rengeteg olvasóra. Imádok segíteni, informálni, nevettetni.

Ezekre az olvasókra fókuszálok, azok a gondolatok jutnak el a bőröm alá, amikben pozitív erő van. A többi lepattan. Tisztelem azokat is, de végtelenül felbőszít, hogy ők visszaélve ezzel az alapvető, mindenkinek kijáró felebaráti tisztelettel, belepofáznak az ÉN világomba, kérdés és érdeklődés híján is igyekeznek álszentül rám erőltetni az ő szubjektív, egyéni, tőlem teljesen távol álló nézeteiket. Az ilyenek mit gondolnak? Hogy a spontán fikázásuktól hirtelen észbe kapva a homlokomra csapok, hogy “Úristen, mennyire igazatok van, megváltozom!”??? Tényleg? Ugyan. Soha. 🙂

tumblr_m3b6omDwaZ1qm1bguo1_500

Nem hiszek ebben. Abban hiszek, hogy ha fontos nekem, odamegyek az adott személyhez, és kikérem a véleményét, ő pedig őszintén megmondja. Abban hiszek, hogy megmondom mindenkinek az őszinte véleményem, aki megkérdezi. Ez utóbbi szó hangsúlyos. Semmi egyéb verzió nem életképes számomra, csupán képmutató, konformista maszlag, amit a csinovnyik szürke egerek igyekeznek belenevelni a gyerekeikbe vagy ismerőseikbe, merthogy mi az, hogy nem hallgatsz meg másokat… Mi a francért nyomorgassam a lelkem teljesen jelentéktelen egyének véleményének súlya alatt?? Soha nem hallottam észérvet rá, miért kéne mindenkire adnom. Nem adok. Adok inkább azokra, akikre érdemes: akik segítséget kapnak tőlem, akik hasznosítják a soraimat, akik a munkám miatt kelnek fel hajnalban edzeni, akik az én szavaim vagy képeim hatására mennek el a csokis polcok mellett a húsokhoz. Na, engem az ilyen olvasók véleménye érdekel!

Benneteket is erre buzdítalak. Ne akarjatok soha, senkinek megfelelni az arra érdemes személyeken kívül! Kizárólag Magatoknak okoztok vele gondot, szomorúságot, haragot, gyötrődést. A tükörképetek a mérvadó, és az általatok önként választott szűk kör benyomásai. Ennyi. Másképpen bele fogtok rokkanni, legyen szó étkezésről, ruhákról, párválasztásról vagy bármiről az életben. Legyetek egészségesen, károk okozása és bántás nélkül, de egoisták! Az egoizmus nem feltétlenül rossz dolog, csak legtöbbször rosszul értelmezik és méltatlanul használják.

Álljatok ki Magatokért, vállaljátok karakánul a saját értékrendeteket, ne tántorítson el pár hülye, aki azt hiszi, ő határozza meg életetek apró vagy döntő mozzanatait! Mert nem ők lesznek ezek, hanem Ti. Én is eszerint élek, mert ha másképp tennék, minden egyediségem, jellemem, karakterem odalenne, elkopna. Inkább megbántok vagy felháborítok néhány embert, mert tudom, hogy azzal, amilyen vagyok és ahogy alkotok, ezerszer annyinak aranyozom be a napjait, vagy tanítom meg őket optimistán ragyogni.

Szeretek így élni, szeretek ilyen lenni. Csak ajánlani tudom, mert piszok egészséges. 🙂

149322543865141813_83LWslAN_f

Advertisements