Címkék

, , , , , , ,

No! Mostanság elég visszafogott bejegyzéseim voltak. Semmi odadörrentés, semmi “fúdejóérzésedzeni” írás… Ennek végtelenül prózai oka van: elhagytam magam, mint a szar. Jó, nem híztam húsz kilót és nem ültem be a McDonald’s-ba, de valahogy elkapott egy olyan istentelen akaratgyenge, lusta, hitvány, pondró periódus, hogy minden napom végén közöltem magammal a tükörben, hogy “Bazmeg, Fanni, ezt megint jól megcsináltad, gratulálok…” És bemutattam a középső ujjam az időközben határozottan újjászülető tokámnak. Hogy a jó édes anyádat. Meg mikor edzésen a tükörből megláttam magam hátulról, és elmosolyodtam, hogy az a kis dundi milyen egyszerre mozog velem… és akkor rádöbbentem, hogy én vagyok!

Én.

Én.

Nem tudom, minek köszönhető ez az éktelen erőhiány és falásrohamokkal tűzdelt mega master gatyaszűkítés, de most nem került el. Valószínűleg sok volt a stressz, jönnek a vizsgák, hideg van, keveset alhatok, karácsonyi hangulatom van és süssünk valamit (spagettis nutellát bazmeg)… na ebből most volt elég.

Alapvetően úgy szoktam, hogy az adventet beáldozom a hedonizmus oltárán, és kiélvezem az utolsó cseppig, mert imádok sütni, enni, és puha pulcsiban, kinn a téli tájjal egyszerűen életellenes dolog párolt zöldség fölött vegetálni. Oda piskóta kell meg főzött krém. Meg egy rohadt új ruhatár, mert akkora leszek, mint Jabba.

Pont ezt látom, mikor ülök a gépnél, és véletlen valami sötét hátterű dolog jön be, és meglátom a pofámat visszatükröződni... Csak van egy idétlen copfom.

Pont ezt látom, mikor ülök a gépnél, és véletlen valami sötét hátterű dolog jön be, és meglátom a pofámat visszatükröződni… Csak van egy idétlen copfom.

Vagy végigbujdoklom a telet bolyhos fürdőköpenyben itthon, emberek közé pedig csak cicanadrágban meg zsákruhákban megyek be. Szar érzés, nem? De. Éppen ezért rájöttem, hogy nekem marhára semmi kedvem ehhez az önalázáshoz, és nem fogok még öt kilót magamra pakolni a “jaj, olyan cuki dolog a fenyőfa alatt kekszmajszolás”-elv miatt. Faszt!

1465935ada0211e2aa5122000aaa0feb_7

És ekkor jött a képbe (illetve nem ekkor, mert már régóta kacérkodom a gondolattal) a harcosok étrendje. Ez az ókori harcosok és paleolit őseink életére van visszavezetve, akik egész nap harcoltak, vadásztak, dolgoztak, meneteltek, este pedig bőségesen bekajáltak feltöltésképpen, minőségi ételekből. És ez ma is jó nekünk: támogatja a helyes bioritmusunkat, az idegrendszer működését, beállítja a hormontermelést, az építő-lebontó folyamatokat, gyorsítja az anyagcserét, és nem erőszakolja meg a szervezetet az erőltetett és elnehezítő nappali traktákkal.

Mintha nekem találták volna ki. Világéletemben utáltam reggelizni, csak a dogmák miatt tettem, de sosem nagy adaggal, és ha igen, akkor is rosszul éreztem magam tőle. Az idők során ki is alakult a magam kis étkezési rutinja, amiben reggel csak folyadék van két-három órán át, mert így érzem jól magam. Én az estére megéhezős fajta vagyok.

A harcosok étrendje meg pontosan erre épül. Az időszakos böjtölés egy formája, amelynél a nap 24 óráját 20 órás alulevési és 4 órányi túlevési szakaszra bontjuk szét, melyből a túlevés 4 órája estére, nem sokkal lefekvés előttre esik. Napközben meg lehet egészségesen csipegetni. (A témáról itt találsz kiváló összegzést és tájékoztatást.) Szóval nagy királyság, és bár ellentmond az összes szocreál “reggelizzél, mert meg fogsz halni” ősdogmának, meg a “hat után nem szabad enni” bullshitnek, engem ez nem tart vissza. A paleo is ellentmond a “gabona-tej” idealizáló hagyományos étrendpiramisnak, mégis ezt tartom elméleti és gyakorlati szempontból is a legjobbnak.

300-300-1383635-1024-768

Tehát a hivatalos ajánlások ismét és megint le vannak szarva. Úgy voltam vele, hogy majd januártól kezdem el, tabula rasa, új év-új kezdet jeligére, de a tököm fogja megvárni, én most érzek késztetést (meg már most is nagy a valagam, eddig pont elég volt). Úgyhogy ezennel bejelentem, túl is vagyok az első napomon, ami meglepően komfortosan telt, különösebb napközbeni gyengeség és mardosó éhségroham nélkül.

images

Menni fog ez…

A napot pedig JÓGÁVAL zártam, igen, életem második jóga órájával! 😀 Azért az csodálatos volt, hogy az egész napos zöldséglé-ivás után el mertem menni, mert az biza’ felér egy béltisztítással, pláne három liter vízzel megfejelve, de ha emellé még azt is hozzárakom, hogy ma próbáltam meg először a házi tejet, akkor immár hivatalos, hogy én vagyok a világ nyolcadik csodája, hogy nem fostam be. 😀

Mert egyébként a házi tej is hosszas vívódás szüleménye, mert a kávémból nem tudom és nem is akarom elhagyni, paleo ide vagy oda, de az ipari tejtől egyre inkább viszolyogtam (érthetően), így hoztam szépen egy liter füvön felnőtt boldog boci adta tejet, felforraltam, leszűrtem, és most az csücsül a hűtőben. 🙂 És pazar: ízes, zsíros, isteni, tiszta, minden adaléktól, hormontól, antibiotikumtól és hígítástól mentes. Ha már tej, maradok ennél. Pláne, hogy nem ültem tőle a budin egész nap, mint ahogy riogattak páran. Yeah, ez egy igazán sikeres nap, mert nem szartam össze magam. Értékelni kell a kis örömöket is. 😀

Ja, de jóga-fejezet: többen kérdezték a múltkori beszámolóm után, hogy ugyan minek erőltetem, miért megyek vissza kínlódni, úgysem az én sportom, blabla… Hát, gyermekeim, a válasz nagyon egyszerű: mert nem opció nálam, hogy feladjam. Az, hogy elsőre nehéz, még okot ad és feljogosít, hogy ráhagyd? Hát halljátok, ha én mindig mindent ráhagytam volna, ami elsőre reménytelennek tűnt, akkor most se két nyelvvizsgám, se diplomám, se TRX Force 1-oklevelem, se szabályos fekvőtámaszom, se isteni süteményeim nem lennének! Meg még ezer más sem. Gondolkodjon el ezen mindenki, aki nem érti, miért mentem vissza jógázni.

Elfogadom a hibát, de a meg sem próbálást nem.

Elfogadom a hibát, de a meg sem próbálást nem.

Ami pedig ennél is erősebb érv: látványosan jobban ment! Magam sem hittem volna, de mind a gyakorlatok szabályossága, mind az élvezeti érték hatványozottan javult! Ma úgy jöttem haza, hogy ez bizony piszok jó volt, imádtam, hogy jobb vagyok, mint múltkor, jó érzés, hogy új impulzus ért. Ráadásul a harcos étrend miatti napközbeni táplálékmegvonás sem érződött. Volt erőm, nem nyomta a gyomrom felesleges kaja, nem nehezedtem el, este pedig jól bezabáltam!

Az pedig egyenesen fantasztikus volt, hogy három-négy lány is csatlakozott hozzám, akik vagy a beszámolóm miatt, vagy a személyes beszélgetések révén kaptak kedvet, és ez szuper csúcs érzés volt! Nyomtuk együtt, nevettünk, küzdöttünk, és örültem, hogy kicsit megmutathattam mindenkinek, hogy nem szabad feladni. Ezt sem, és semmit, ami nehéz. Mert annak van értéke, eredménye, becses fénye, attól érdemlünk tiszteletet. Azzal mutatunk példát. És beírtam magam jövő hétre, meg azutánra is! 🙂

Most pedig ugyanezzel a hozzáállással fogom csinálni a harcos étrendet és az önuralmam visszakapargatását is. Mert nem fogom feladni, mert én vagyok az erősebb.

Mint Rocky! Tütűűűtűűűűűű...!

Mint Rocky! Tütűűűtűűűűűű…!

Advertisements