Miért jó egészségesnek lenni? – Hát ezért.

Címkék

akarat, életmód, egészség, miért, motiváció, sport, táplálkozás

„De Te ezt minek csinálod? Miért jó ez Neked?”

Jaaaj, de tipikus meghibbantó kérdés! Nem igazán azért, ami a kérdés maga, mert imádom, ha kérdeznek és ha nyitottak, ha érdeklődnek. Mert az azt jelenti, hogy pozitív változásra, fejlődésre kapható a másik fél. Hogy akar, hogy kíváncsi és nem rest tájékozódni. Én is mindig kérdezgetek, ha arra érdemes partnert találok, mert nem az a hülye, aki nem tud, hanem aki nem akar tudni, ugyebár.

De! Ebbe a kérdésbe, amivel a gondolatfonalamat pödörni kezdtem, mindig vegyül valamilyen cinizmus és gunyoros akadékoskodás. Olyan fajta burkolt szkepszis, ami ha még antiszociálisabb lennék, akkor az „Anyádér’!” választ buggyantaná ki belőlem, de helyette inkább érvelési kihívásnak tekintem. Azért magamban elmorzsolok egy „Anyádér’”-t is, de ez titok. 😀

Szóval miért is jó ez az életmód… az egészség. A tudatosság, a sporttal és tiszta kajákkal tűzdelt mindennapok, a reggelt bevett nyolcféle étrendkiegészítő, az „akkor is elmegyek edzeni, ha belegebedek”-hozzáállás, a dobozból kajálás, a buli helyett jóleső alvás, a tömérdek „Köszi, nem kérek. Mondom NEM KÉREK!!!”…

Azért olyan klassz ez, mert sokkal jobban érzem magam, mit a kérdező (most a cinikus fajta) valaha is fogja. Mert a kérdező, aki remegő ujjakkal a cigijét szívja és ugyanabban a kezében lötyög a Red Bull, el sem tudja képzelni azt a fizikai és gyakran mentális állapotot, amiben egy magamfajta él. Tudom, sokszor vagyok elvetemült baromnak titulálva (tán néha jogosan, de mint tudjuk, leszarom, mert nekem kamatozik), mikor nem rozéra, hanem tejsavóra költöm a pénzem, de nem baj ez. Megéri.

Tudjátok, ez egy olyan érzés, amit nem lehet pénzen megvenni. Illetve egy részét igen, de saját erőből sokkal többet kell hozzátenni. Meg hát a pénzt a Te döntésed, mire szórod el. Ez a makulátlan, töretlen jó közérzet érzése, amikor nem azon kell izgulnom, mit fog mutatni a laboreredményem, amikor nem azért kell elkenődnöm, hogy idén ősszel már harmadjára vagyok lázas beteg, amikor nem kell kiköpnöm a tüdőm a busz után rohanva, amikor gond nélkül cipelek hat tömött szatyrot is, hogy segítsek Anyunak a piacon. Hogy elmondhatom: jól vagyok és képes a testem arra, amire az evolúció megtervezte és tökélyre fejlesztette a fajomat. Hogy egészséges ember vagyok!

Az emberi test soha nem a tespedő életmódra lett kitalálva, hanem arra, hogy kardfogú tigrisekre vadásszon és 40 mérföldet gyalogoljon gond nélkül, naponta. – Gondolkodj el ezen!

Olyan apróságokból tudom leszűrni az életmódbeli különbségeket, mint például a bőr: a korosztályomban szinte minden lány arca fakó, ráncosodó, szürke, elfáradt. Olyan… nénis. Nem azért, mert agyondolgozzák magukat és három gyereket nevelnek, neeem. 🙂 Azért, mert reggeli-ebéd-vacsora a cigi, a kóla, a chips meg a pia. Néha beugrik egy sonkás zsömle vagy csoki, de akkor már ujjongva nézem őket, hogy legalább esznek is néha. Wow, király vagy, anyukám!

Ezek a lányok egyébként nagyon gyakran természettől fogva szépek. Bájos és finom vonásokkal, szerencsés alakkal. De megrogynak. Huszonévesen már löttyedtek, rezgősek, szarkalábakkal tele arccal és csúnya körmökkel, fogakkal, hajjal. A fiúk ugyanez: gyengék, véznák vagy épp elhízottak, nőies arccal és görbe háttal, állandóan enyhén remegő kezekkel. Félelmetes, komolyan mondom. Nem szar így tengődni? Ja, hogy nincs viszonyítási alap, hát persze.

És amellett, hogy sajnálom őket és elkeseredve nézem a fürtökben bagózó kis csoportjaikat, szerencsésnek érzem magam. És boldognak. Mert nem vagyok ilyen. Nem rossz vagy alsóbbrendű, itt nem erről van szó. Hanem hogy ilyenkor érzem, mennyire kifizetődő az az odafigyelés és szokásommá vált tudatosság, amivel ugyanezen napjaimat leélem, mint ők.

Hogy ugyanazt az időintervallumot, amit életnek nevezünk, teljesen máshogy használom fel: fejlődésre, erősödésre, önmagam kibiztosítására afelől, hogy soha ne kelljen hobbiszerűen, kiszolgáltatottan üldögélnem a közegészségügy váróiban. Hogy sose kelljen felcserélnem a kis vitamin-pakkomat szívgyógyszerre meg  szteroidokra és egyebekre. Hogy stramm anyuka lehessek majd, és ne egy allergiás koraszülöttet hozzak világra. Hogy büszke lehessek rá, hogy amikor nincs rajtam smink, tíz évesnek nézek ki (mondjuk ezt mellméretről rögtön ki lehetne szúrni, de legalább nem vág állba az ugribugrinál). Mert vigyázok magamra: a bőrömtől a legutolsó molekulámig mindenre. Nem olyan bonyolult dolog ez, ha én is meg tudom csinálni teljesen hétköznapi emberként. Higgyétek el!

Nem hatvanévesen kell észbe kapni, hogy hoppá! Amikor már öt beutaló meg nyolc receptre felírt szarság vár az asztalon, és mindenhol fáj a tested… Hanem most! Mert csak a „most” van. Buddha mondta egyszer: az a baj, hogy azt hiszed, van időd. Mert minden fiatal azt hiszi, hogy rá még ezek a szabályok, a megbetegedés és az elhasználódás farkastörvényei nem vonatkoznak. Pedig de, méghozzá mocskosul. Csak tükörbe kell nézni, vagy próbaképpen nekivágni időre 8-10 km futásnak, és kiderül minden. A tüdőd nem felejti el egyik szál bagót sem. A májad és a veséd nem lesz hálás egyetlen „háromberúgásos” hétért sem. A szíved és a beleid nem tudják a javadra fordítani a gumicukrot meg a Sprite-ot. Az izmaid nem tudnak Téged szolgálni és erősíteni teszkós kétszersültből meg McDonald’s-os szutyokból. A csontjaid nem a cébéás kakaós tejitaltól fognak egyenes tartást adni Neked húsz év múlva.

Persze nem kell mindig és mindenáron szupertökéletes, bigott hülyeként párolt halat meg brokkolit enni, vagy négykor kelni edzeni. Ha jól esik, az királyság, de nem ez az elvárás, nem elrettenteni akar Téged senki. Hanem felébreszteni. Téged, akiből csak egy van és akit valószínűleg rengetegen szeretnek. Mert érték vagy, ami felelősséggel jár: nem azért születtél meg, hogy idő előtt mesterségesen lebutítsd a tested és tönkre vágd Magad, hogy utána évtizedeket agonizálj egy középszerűség alját kapargató roncsként. Hanem azért vagy itt a világon, hogy értékessé tedd az időd, hogy használd a tested az üldögélésen kívül sok millió másra, hogy ne túléld az itteni létet, hanem hogy megéld. Mert ez tök fontos.