Címkék

, , , ,

Tipikus kérdés jön, de most tényleg meg is válaszolom…

-Te miért futsz?

-Hogy miért… Hogy próbára tegyem a testem és az elmém. Hogy legyőzzem a semmittevést és az elkényelmesedett lustaságot. Hogy tegyek ma is valamit magamért. Mert bármilyen rossz kedvvel, bánattal, lelki teherrel vagy stresszel indulok is neki, tíz percen belül boldog leszek. A végére enyém a világ.

Mert amikor futok, egy öngerjesztő energiamezővé válok. Mert sokkal nagyobb esélye van, hogy jól fog menni, mint annak, hogy szarul. De ez olyan, mint a pizza: akkor is jó, ha szar.

tumblr_lsn8a6NHyQ1qc30fq

Amikor elérek egy pontot futás közben, amikor kilépek a komfortzónából és beindul a küzdelem, az a nemes fajta… na akkor érzem, hogy élek. Hogy a zene ütemére lüktet a szívem, a vérem az artériáimban, egészen a kapillárisokig. A sejtjeim úgy zubognak és dolgoznak, ahogy sosem gondolták volna, hogy képesek. Pedig igen, azok. Képesek bármire, amit akarok. Amikor elérem ezt a katartikus forráspontot, az nekem maga a tömény siker. Aminek íze van! Ilyenkor indul be az a lelki folyamat, amit az önbecsülés növelésének hívunk. Amikor úgy érzem, lefutom Usain Boltot, csinosabb vagyok, mint a Flashdance Alexe, és Terry Crews állatiassága disztingvált urizálás az enyémhez képest. Hogy én vagyok Rocky, igen!

Ez az az állapot, amikor nem érdekel, hogy nézek ki, mennyire hangosan zihálok, vagy hogy mit gondol rólam a mellettem töszörgő harminc körüli pasi, aki a kocogásig sem jut el. Csak látom a szemem sarkából, hogy értetlenkedve méreget. Hogy „ez hülye”. Én meg pont ugyanezt gondolom róla, mert ötven percet lassan sétál. És legszívesebben ráüvöltenék, hogy „Te mér’ foglalod a gépet, ember??!”, de mindig leszidom magam, hogy „Fú, Fanni, ne köcsögösködj, lehet, hogy a csávó szívműtött…”. Ugyanezt gondolom a másik oldalamon poroszkáló tinilányról, akinek fontosabb, hogy hogy áll a forrónacija, mint az, hogy felemelkedjen a pulzusa. De igazából nekik is jó meglepetést okozni. Élvezem, hogy lefutom őket, hogy bírom, hogy nem adom fel, mert elhiszem magamról, hogy meg tudom csinálni. Lehet, hogy infantilis versengés ez, de kit érdekel? A csávó nem hiszi el magáról, ezért meg sem próbálja. A kiscsaj meg nem értem, minek van ott, de szerintem ő se. Nem baj. Ebben a hülye spontán versengésben pedig nem csak őket győzöm le, de magamat is.

tumblr_m87b1wQHAj1rbybp4o1_500

Imádok futni. Imádom, hogy érzem minden ízületem, inam, izmom, hogy nekem és értem dolgozik. Hogy fejlődök. Hogy új egyéni csúcsokat állítok fel, és ezt az érzést viszem haza. Hogy én ettől vagyok másnapos és nem a piától.

…és a futás utáni delíriumot! Azt a kifacsart, édes testi-lelki kimerülést, amit az a munka ad, amikor a magad örömére és javára kihajtod, ami benned van. Tartalékok és kontroll nélkül, ösztönből. Hogy aztán nagyon, de nagyon büszkén fekhess le aznap. Hogy mekkora király vagy: önmagad királya és teljhatalmú ura.

Na ezért futok. 🙂

imarges

Reklámok