Címkék

, , ,

Na, most, hogy ilyen piszkosul nő az olvasótáborom (amitől én nagyon boldog vagyok, hajrá, gyertek!!!), és látom a rengeteg hozzászólást, kapom a leveleket, véleményeket, kialakult egy csoportosítás részemről. Rólatok. Három csoport van azok közül, akik olvasnak, és akikről tudok, mert hangot adnak ennek.

Az első csoport azokból áll, akik teljesen egyetértenek velem, azonos vagy hasonló szellemben élik életüket, kiegyensúlyozottak, elérik a saját sikereiket, és megvan a békéjük magukkal. Mert tesznek ezért, mert megdolgoznak minden cseppjéért, és mert megérdemlik. Ők sportemberek, legyen szó hobbi- vagy akár professzionális szintről. Ez teljesen lényegtelen, mert mindannyian tisztában vannak a képességeikkel, a testük urai, az egészség birtokosai, így tökéletesen átérzik azt a mondanivalót és gondolatvilágot, amit én átadok Nektek.

A második csoportot azok alkotják, akik még nem léptek erre az útra, de már érzik ennek szükségét. Vagy épp most állnak rá, most váltanak életmódot, most ízlelgetik az első klassz eredményeket, most szembesülnek az első buktatókkal. De akarják és értik. Ők kapják tőlem a motivációt, a jótékony seggberúgást, azt a fajta lendületet, ami nekik most olyan, mint egy csepp víz a sivatagi vándornak: életmentő. Hogy ne adják fel, hogy ne bukjanak bele, hogy ne keserű kudarccal és a fürdőszobamérleg agyonrugdosásával végződjön a hetük. Őket én nagyon tisztelem és ismeretlenül is baráti ölelést küldök nekik egy hatalmas “HAJRÁ”-masnival átkötve, mert igazi kis hősök ők is. A lehető legpéldaértékűbb, amit csinálnak és ahogy döntöttek. Nekik igyekszem én lenni a kéz, ami felhúz a fotelból, kilök a szabadba, eléjük teszi az edzőcipőt és mosolyogva bátorítja őket. Vagy az asztalra csap, hogy takarodjanak el sportolni és tegyék vissza a polcra a csokis kekszet, mert nem ér annyit a sok szutyok meg döglődés. Hogy egészségesek, büszkék és boldogok legyenek, ne ön- és világutáló csődtömegek.

Na, és van a harmadik csoport… na az. Az emberi butaság és rosszindulat olyan ordenáré, pokoli bugyra, amiről még Vujity Tvrtko, Frei Tamás és az On the spot duó sem lenne elég erős lelkileg, hogy nagyriportot készítsen.

Ezek azok az emberek, akiknek vagy fogalmuk sincs, miről beszélek itt éppen, vagy nagyjából eljut az agyukig, ott viszont mélységes ellenszenvet generál, mert húsba vágó igazságként ér célt. Ezekkel nem lehet mit kezdeni, mert nem tudják és nem is akarják megérteni vagy elfogadni ezt a világnézetet és életmódot. Egyszerűen nem alkalmasak rá. Már mentálisan, mert fizikailag minden ember alkalmas, sőt kizárólag erre alkalmas az irodaszékben megrohadás helyett.

De akkor most mondok valamit, amit nem győztem eddig is: nekik itt nincs helyük. Nekik én nem írok, hozzájuk nem szólok, mert terméketlen talaj és én tisztában vagyok azzal, hogy sokfélék vagyunk, így nem tetszhet mindenkinek az, amit és ahogyan csinálok. Leszarom. Nem érdekel, mert őket sem érdekli, hogy én akarom-e olvasni az általuk, ismeretlenül írt mélylélektani elemzésemet, amiben a vélt szexuális szokásaim és frusztrációim mellett a fizimiskám kritizálása is benne van, mint egy darab húsé. Mindezt sokszor olyan színvonalon, hogy minden második mondatuk egy nyelvtani agyrém, mert az erőn felüli intellektualitásban belezavarodnak a saját hülyeségeikbe. Ez meg nekem végül is egy darabig roppant szórakoztató, és olykor odahívom a családot a gép elé együtt röhögni a verbális arcra hullásokon, de azért na.

Ez nekem nem terep. Én nem mónikasó végett vagyok itt, mert akkor kereplővel járnám a forgalmasabb utcákat, és óbégatnám a szubjektív igazamat, sípcsonton rúgva azt, aki nem ért velem egyet. De ezt nem teszem. Viszont van ez a blog, ami nekem a saját gyerekszobám, és aminek nem fog a közepére okádni egyetlen toszontos, elhanyagolt és magát a tükörben beletörődően elnézegető gyökér sem. Mert nem engedem. Az éljen tovább úgy, szíve joga, de ne mocskoljon bele ebbe a szobába, amit egy tőle teljesen eltérő mentalitással bíró valaki szívvel-lélekkel alkot és teremt minden nap. Hogy segítse, tanítsa és szórakoztassa az előző két csoportot.

Magyarázkodni sem fogok többet. Az “Ó, ezek a mai fiúk…” bejegyzésemben olyan angyali türelemmel és higgadtsággal érveltem, válaszolgattam a sok javíthatatlan baromnak, hogy rájöttem, erre nekem se időm, se kedvem, se szükségem. Őket nem lehet meggyőzni, és nyilván ők sem fognak engem, soha. Ebből kifolyólag innentől kezdve ha bárki beleokoskodik hatalmas arccal az én szuverén és itt kizárólagos létjogosultsággal bíró gondolatvilágomba, azt kitörlöm a büdös francba. Oksa? Mert én így akarom és mert nem fogom hagyni, hogy tömegesen sértegessék velem együtt azt a sok csodálatraméltó embert is, akik küzdenek a céljaikért (mert mernek kitűzni célokat), és élnek azzal a lehetőséggel, ami jóformán mindannyiunknak ott van: az egészséggel.

Kedves harmadikosok (höhö, micsoda spontán párhuzam a kiskölkökkel a szellemi szintetek közt)! Az égvilágon semmi probléma abból, ha utáljátok a stílusom, ha felháborít a mondandóm, vagy ha komplett hülyének véltek. De akkor tegyétek fel Magatokban a kérdést, és cselekedjetek aszerint: mi a f*szt keresek én itt, és miért ezzel töltöm az időmet, hogy itt olvasgatok és pötyögöm egy meddő vita első tőrvillantását? Miért nem megyek inkább tévézni, más oldalakat böngészni, füvet nyírni vagy amihez valóban kedvem van?

A kulturált, alátámasztott ellenvéleménnyel sincs semmi gond, mint már több példából kiderült: annak van létjogosultsága, és dűlőre is lehet jutni a méltó partnerrel. Aki meggyőzhető és ő is képes olykor engem meggyőzni a saját nézőpontjának helyességéről. Azt szeretettel üdvözlöm, mert nem egy behízelgő, intimpista köcsög, aki ötvenkét sor után jobban ismer, mint a jó édes apám.

Egy szó mint száz: ha jól viselkedsz, maradhatsz és még tisztelettel meg is köszönöm, mert Neked lettem. Ha meg nem, a szájber-ujjlenyomatodat is letörlöm innen minden bűntudat nélkül, hogy ne mérgezd ennek a szobának az életigenlő, jó kedélyű és őszinte levegőjét.

Vagyok, aki vagyok. Szükségtelen az engedélyed.

Vagyok, aki vagyok. Szükségtelen az engedélyed.

Reklámok