Címkék

, , , , , , ,

Rengeteg a lusta ember. Náluk talán csak a kifogásaik vannak többen. És biztatják egymást, húzzák a trutyiba a csokis keksz meg a dobozos sör mellett. Aztán sírnak, keseregnek magukban, hogy itt hurka meg ott gyatra vérkép… vagy dacosan homokba dugják a fejüket, hogy „mindenki kussoljon, jó ez így és önmagamért tiszteljenek”. Ja, persze, klassz lehet az a sok tiszteletteljes elismerés, amit ezért összeszedsz. Az övedbe meg majd ütsz egy új lukat a másik három házi készítésű mellé.

Lazy-Person-1

És akkor kifogások. A vinnyogás, a nyüszítés, a dacos hiszti, a visszatámadás, az „engem is értsél meg…”. Nem, nem értelek meg. Hacsak nem a Thaiföld-Burma határon élsz a gerillaharcok közt, és se lehetőséged, se okod foglalkozni magaddal. Mondjuk ott azért Rambo elég délceg volt. 😀 Na mindegy. Szóval kifogás, na az mindig van, tele vele a zseb: nincs időm, nincs pénzem, nincs erőm, jól van ez így, szültél te már?!, mit piszkálsz, utálom, hagyjál, semmi közöd hozzá, az én életem, minek az… Azért, hogy ne pusztulj el idő előtt, csökevényes roncsként, ötezer egészségügyi problémával, aminek zöme nagyon kellemetlen. Azért. De azért is, hogy jól érezd magad, hogy feszegesd a határaid, hogy szeresd, tiszteld és tudd használni a tested, hogy példát mutass a családodnak, hogy piszok jó érzés legyen tükörbe nézni vagy végigmenni az utcán, hogy bezsebeld a dicséreteket, hogy jól álljon minden ruhád, hogy önbizalmad és remek közérzeted legyen. Hogy ÉLJ, és JÓL ÉLJ.

És mikor ilyen beszélgetésekbe, vitákba keveredek, van még egy érvem, amit a kifogások ellen mutatok: a példák. Azok a szentjánosbogárként világító és utat mutató hétköznapi emberek, akik akár a legnagyobb kuporgatással, a legnehezebb körülmények között, a legkilátástalanabb helyzetben is megvalósítják azt, ami elől a szükséges meló miatt a lusták menekülnek. Mert ehhez semmi más nem kell, csak némi meló. Akarat, tervezés, következetesség, szorgalom és kőkemény meló, melynek minden áldott cseppje megtérül, és az egyénnek kamatozik. Nem csak abban, hogy teszem azt, jól fog kinézni. Hanem hogy megvilágosodik, hogy így is lehet: fitten, egészségesen, problémák és „itt fáj, ott fáj” nélkül, nyugodt szívvel, levezetett stresszel, új élményekkel és ingergazdagon, remek napokat zárva, kiegyensúlyozottan, ép valakiként.

Mesélj még, ennyire vagy szegény és reménytelen...

Mesélj még, mennyire vagy szegény és reménytelen…

Ezek a példaértékű emberek köztünk élnek: panelban, romos házban, gyerekkel, számlákkal, csonkolt testtel, válás után, a hétköznapok minden olyan problémájával és kihívásával, amivel az ember szembesülhet. És amik a gyengéknek tökéletesen elegendő okot adnak arra, hogy tovább melegítsék a kanapé-párnát. Pedig már majd’ felgyullad, annyit ültek rajta, míg a példák mentek, csinálták, küzdöttek, kitartottak és hatalmas babérokat arattak. Ezek a példák nem feltétlenül élsportolók. De van olyan is. Aki az élsportot, a gigászi emberi teljesítményt úgy valósítja meg, hogy töredéke az erőforrása annak, amivel például egy lusta rendelkezik.

Van egy szerelmespár mellettem. Nap mint nap találkozom velük, együtt edzünk, rengeteget beszélgetünk és látom őket. Hogy hogyan élnek. Ők az edzőim. Az a két ember, akik vállvetve, heroikus küzdelemben mutatnak fityiszt bárkinek a világon, hogy meg lehet csinálni! Hegedűs Dóri és Bodnár Ádám. Akiktől én annyi, de annyi erőt, motivációt, lökést és leckét kaptam és kapok a mai napig, hogy azt nem tudom Nektek méltóképp kifejezni. Ádámról tudni kell, hogy Magyarország egyik legjobb CrossFittere, aki Kovács Laceeval egyedüli magyarokként, fillérekből jutott ki a tavaszi dániai CF regionális döntőjére.

A legutóbbi hétvégén is versenyt nyert, nem is könnyűt. Tette és teszi ezt úgy, hogy közben egy dicsekedő szavát nem hallani, egy lekicsinylő pillantását nem látni senki iránt, és ha nem tudnám máshonnan, hogy ő mit visz véghez, bármit hihetnék róla a csendes lénye miatt. Mert neki ez természetes: hogy amíg van két használható lába meg keze, addig él vele. Olyan szerény és olyan alázattal dolgozik, hogy sosem mond semmit. Csak teszi a dolgát. Jön, lát, győz, fut. Mint Vuk. Itt él velünk Szegeden, és alig tudnak róla valamit az emberek, mert nem támogatja szinte senki, nincs körülötte hírverés, nem övezik botrányok és nem celeb. És az a maréknyi ember, aki ismeri, szétszakad a büszkeségtől, ha Ádám eszébe jut. Érdekes módon ő nem dilemmázik a kortársaival szemben, hogy gyümölcsöt meg húst vegyen-e, vagy disco-belépőt. Hogy aludjon délig, vagy reggel szaladjon a piacra zöldségért. Havonta annyiból valósít meg milliószor nagyobb teljesítményt például az agyonszponzorált focistáknál, mint amennyibe egy abroncs kerül azok autóján. Kicsit olyan ő a szememben, mint Rocky a filmben: a semmiből építkezik, de soha nem adja fel. Remélem, egyszer olyan hatalmas sportmagaslatokba jut, mint Rocky. És ott az ő Adrienne-je…

Ők. :)

Ők. 🙂

Az ő szerelme a Dóri (meg a sport). Vele él a picurka albérletükben, nagy-nagy szeretetben, két cicájukkal, Káosszal és Mikkával. Dóri teljesen hétköznapi lány volt pár évvel ezelőttig. Némi pluszkilóval, frusztrációkkal, kisebb-nagyobb gondokkal, akár bárki. Aztán kitört. Kilőtt, mint egy rakéta. De ő nem zuhant le az indulás után, nem ám! Ő most is szárnyal, egyre magasabbra. Leadott több mint húsz kilót, felszedett egy csomó szépséges izmocskát, valóra váltotta az álmait, és készül élete első sportversenyére. Emellett az összes aerobik órájára – mert mindeközben fantasztikus edző lett belőle – úgy trappol be, hogy a varázslatos mosolyával, kisugárzásával, létezésének örömével elfeledteti minden gondunkat. Pedig az ő vállát is legalább annyi gond nyomja, mint bármelyikünkét: rengeteg munka, nagyon pici kereset, háztartás, az otthon melegének megteremtése, egyetemi vizsgák… De ő nem szomorkodik soha. Ő mindig optimista, és megold bármit, ami az útjába áll. Pozitív, energikus, vicces, angyalian türelmes. Én őt nagyon szeretem, és hihetetlenül tisztelem. Minden lány példát vehet róla, és abban is egészen biztos vagyok, hogy anyaként is maximális erőbedobással fogja élni az álmait, sportolni fog, és megmutatja minden kismamának, hogy van mód, van lehetőség… és van eredmény.

Dóri :)

Dóri 🙂

Apropó: gyerekvállalás. Van egy régi edzőtársam, egy fiatal anyuka, Anita. Sokáig egyedül nevelte a gyönyörű kisfiát, és fodrászként dolgozik. Mellette sportol és egészségesen eszik. Semmi varázslat, semmi titok: csak e kettő. És úgy, de úgy szereti ezt művelni, hogy szinte húzza magával a többi társát, aki edzés közben mellette van. Mindennek az az eredménye, hogy Anita olyan, mint egy fitness modell. Igen, szülés után, munka mellett, anyaként.

Most szinte hallom, ahogy a duci anyukák üvöltik a fülembe: jó a genetikája, bébiszittere van, milliomos, gazdag a pasija, zsírleszívása volt, kokszol…! Bizonyára ő ezeken csak békésen mosolyog. Mosolyog, mikor munka után vagy hajnalban felkerekedik edzeni, mikor készíti az ebédet a gyerekének, mikor leckét ír vele, mikor mos-főz-takarít. És ő csodaszép. Mindig csinos, mindig ápolt, mindig szép a haja, és soha nem hallani egyetlen jajszavát vagy panaszát se. Azt viszont látni, hogy egészséges és vibráló fiatal nő, aki bizony büszke is magára. Anélkül büszke, hogy beképzelt volna. Soha nem dicsekedett még. Egyszer szerényen elmesélte, hogy mikor letette a cigit (!!!), annak egy ideig félretette az árát, és abból elvitte nyaralni a kisfiát. Nekem akkor ő olyan pozitív sokkot okozott, hogy igenis vannak ilyenek, léteznek és karnyújtásnyira élnek tőlünk, hogy majdnem elájultam. Ő is egy hős.

Anita. :) Anyukaként, civilként, munka mellett, boldogan.

Anita. 🙂 Anyukaként, civilként, munka mellett, boldogan.

Vagy a másik csodálatos anyuka előttem, Ménesi Helga. Ő is az edzőm. Három (!) gyönyörű, tehetséges, egészséges gyerkőc mellett és világrahozataluk után olyan párductestet faragott magának, amit a mai napig ámulattal nézek. Bivalyereje, bomba alakja és rendületlen hite van, amit a mindig felém áradó anyai jóságával koronáz meg. Nem, nem genetikája vagy műtétek meg szteroid révén ilyen ő sem, mielőtt megint venné ehhez a levegőt valaki… Akarattal. Ami Neked, meg Neked ott a túlvégen is, rendelkezésre áll! Bennetek van, bányásszátok elő!

Aztán ott van az edzőtársam és nagyon jó barátnőm, Tündi. Ő, aki minden áldott hétköznap fél 4-kor kel! Mert megy dolgozni, bizony. Télen, nyáron, autó nélkül. 29 éves, egyedül van, és a munkája mellett számtalan tanfolyamot elvégzett és végez, mert hajtja az álmait: szeretne a szépségszakmában elhelyezkedni. És el is fog, mert iszonyat szorgalma van. Mellette olyan lelki ereje, hogy évek óta tartó (teljesen indokolhatatlan) egyedüllét után is egy sugárzó, pozitív, vagány, karakán, ultradögös csaj, akiért minden férfi összetehetné a kezét, ha az övé lenne. De nem adja fel az elveit: neki nem a pénztárca meg a kocsi meg a medencés ház kell. Neki a Férfi kell, aki meghódítja, aki szereti és tiszteli, aki a tenyerén hordja őt pontosan úgy, ahogy ő ugyanerre képes a társával. Tőle is rengeteget kapok. Erőt, kitartást, szándékot, hogy jobb és jobb legyek… mert mindenben ügyesebb nálam az edzésen, de én őt olyan büszkeséggel figyelem, hogy iszom bármely mozdulatát. Irigység helyett inkább becsülöm. Ő meg imádja a sportot, és nem nyavajog az első izzadságcsepp legördülésekor.

Tündi :)

Tündi 🙂

Tündi az olyan fiatal nők számára példa, akik plöttyedt combokkal szobroznak heti háromszor a bárpultnál a „húsvásáron”, isznak, mint a gödény, cigiznek, szemetet esznek, és minden második férfi tudja, hogy néz ki a lábuk köze. Aztán sírnak, hogy lötyik, hogy nincs pénzük meg idejük kondizásra vagy futócipőre. Tényleg, betonkemény érvek… Megnézhetik Tündit, aztán prüszkölve jegyzetelhetnek, hogy mit hogyan kell csinálni. Jellemmel, tartással, szerénységgel, szép lélekkel és szép testben.

Végül van még egy ember, akiről mesélek Nektek: a Gyurka. A szomszéd. 😀 Bizony, mellettünk lakik egy középkorú úr. A MÁV-nál dolgozik, mellette rendben tartja a portáját, kertészkedik, egyedül él. Igazából senki nincs körülötte, akiért, akinek meg kéne felelnie. Pontosan ettől (is) csodálatraméltó, amit véghezvitt. Ő dundi volt. Nem amorf elhízott, de hát mit szépítsük: dundi. Pohos, elhanyagolta magát, nem volt miért változtatnia. Aztán lett: magáért! Mert zavarta a teste, a súlya, és elhatározta, hogy ő bizony megcsinálja. Egyszer csak arra lettünk figyelmesek a szüleimmel, hogy hát a Gyurka fut! 🙂 Fut minden nap, fut reggel, vagy fut este, de fut! Kis mackónadrágban, régi cipőben, rendületlenül, mellette picurkát még diétázva is. És hogy fogy. Lefogyott vagy 10-15 kilót. Szépen lassan, hónapok alatt, de látványosan és következetesen. És tök jól néz ki! Tud hajolgatni, ha gyomlál, nem kell alá kissámli, tud meggyet szedni, mert elbírja a szurágta falétra, és még valamit tud: büszkén álldogálni a portája előtt, ami nagyon szerény, de nagyon rendezett. Nekem ő is hős. Mert eldöntötte, nem kereste a debil kifogásokat, hanem csöndben végigvitte, amit akart. Most meg boldog így, és sokkal jobban érzi magát.

És akkor még nem beszéltem a minden edzésen mellettem fújtató duci vagy jócskán vékony tizen-huszonéves srácokról, akik tán még csak nemrég kezdték és nem látszik rajtuk egyelőre sok, de CSINÁLJÁK. Odaadással, nyivákolás nélkül, hogy fejlődjenek. És fognak is! Ma épp útközben láttam egy férfit futni a járdán, és csak pár másodpercre figyelhettem meg. Akkor láttam, hogy hiányzik az egyik karja válltól. És futott! Csodásan, szálfa termettel, mintafizikummal, csendben. Nem agyalt azon, hogy kell-e ez neki, hogy kényelmesebb-e a fotelben punnyadni. Meg sem fordult a fejében, hogy ő esetleg kevesebb, esélytelenebb, rosszabb. Mert ő pont az ellenkezője. Olyan külseje volt a befektetett munkának köszönhetően, amit még két karral sem érhet el egy lusta.

Kifogások... Halljuk még egyszer a Tiédet! :)

Kifogások… Halljuk még egyszer a Tiédet! 🙂

Szóval emberek! Itt van néhány olyan kis hős, akiket épphogy a közvetlen közelemből szedegettem Nektek össze. Nem is kellett sokat kutatni, hatalmas és irreális terminátorokat keresni. Nem kell. Itt mindenfélét találtok: férfit, nőt, fiatalt, idősebbet, családost, egyedülállót, szegényt és kevésbé szegényt, hobbifutót és bajnokot, profit és laikust.

Nagyon remélem, hogy erőt adok ezekkel a sorokkal, hogy nem támadást és kifogás-gyártást, sértődést és tovább üldögélést érek el. Hogy Ti, ott a másik monitor előtt felálltok, kiporoljátok az edzőcsukátokat és lesöpritek az öletekből a chips-morzsákat a kifogásokkal együtt. Menjen mind a kukába, Ti meg az egészség, a remek hobbik, a szerethető tükörkép, a jó véreredmény és a Titeket váró gyereketek/kutyátok/párotok felé, hogy fogócskázzatok egy nagyot. Sípoló tüdő és dagadó nyaki erek nélkül.  Hajrá, persze csak akkor, ha megvan a szándék! 🙂

Advertisements