Címkék

, , ,

Ma olyan csodálatosan boldog napom volt, hogy úgy döntöttem, leírom.

IMG_1291

Bár nagyon hideg, szutyok, esős idő van most május végéhez képest, én mégsem áztam-fáztam. Sőt, mikor remegő lábakkal és gyomorral elindultam itthonról vizsgázni, még a napocska is kisütött rám. Mintha biztatni akart volna, hogy „Gyerünk, Fanni! Ügyes leszel!”. Nem véletlenül tettem be a napszemüvegem az esernyő mellé. Optimista voltam. Hogy hátha kell… 🙂

Aztán a vizsgán jó társaság jött össze, és az a tanárnő volt benn épp, akit reméltem titkon. Rengeteg tétel volt előttem, kis papírcsíkok, lefordítva… És húztam. Bár felkészültem becsülettel, maximálisan, minden áldott órát végigjegyzetelve, mégis mindig járhat szerencsétlenül az ember lánya. Szóval féltem rendesen. Nos, a legjobb tételt húztam, amiről csak álmodhattam. Ezt a részt tudtam legalaposabban, ez érdekelt leginkább. És nekiálltam mesélni! Írtam, kidolgoztam, mosolyogtam, beszéltem és beszélgettem, szinte jól éreztem magam közben. A tanárnő meg egy tündér volt, amilyet csak kívánhat egy vizsgázó.

A végén pedig azt mondta, nagyon szép felelet volt, és ötössel engedett el, amit én a váró és a vizsgaszoba közti zárt kis folyosón epileptikus örömgörccsel és levegőbe bokszolásokkal nyugtáztam, mint valami infantilis hülye. Úgy örültem, hogy az elmondhatatlan! Rengeteget készültem, tanultam erre a vizsgára (is), és nagyon szerettem volna mosolyogva kijönni. Sikerült! 🙂

Hazafelé pont jött elém a busz, amire általában fél órákat szoktam várni, mert mindig az orrom előtt megy el. És most nem szálltam fel rá! Direkt. Elsétáltam a közeli szívem csücske-helyre, a hatalmas pincés antikváriumba, és szívtam egy kis nosztalgikus, dohos könyvszagot… Válogattam, lenyugodtam, élveztem a csendet és a sok-sok papír méltóságát magam körül. Két igazi kinccsel ugráltam fel a kijárati lépcsőn, még boldogabban, pár száz forintért. Csak az ernyőmért szaladtam vissza aznap másodszor, mert mindig elhagyom, mint az ovisok. 😀 És a következő busz is öt percen belül megérkezett nekem. Mert kétségkívül nekem érkezett meg, ahogy a nap is nekem sütött ma! 🙂

IMG_3812

Mikor hazaértem, észrevettem, hogy Anyu hagyott még egy meglepi-palacsintát a reggel lesütött adagból, így épphogy levettem a cipőm, már benn volt a fele az arcomban, és vérré vált. Apróság, de mivel nem számítottam rá, nagyon nagy örömmel faltam befele.

Aztán eltelt a délután, én meg éreztem, hogy nagyon elfáradtam, rám szakadt a kimerültség a soknapi megfeszített tanulás és stressz miatt. Lemondtam az esti edzést, hosszú idő után először a pihenésre és a carpe diem-re szavaztam. Anya csinált friss házi, „csakanyutudja” bolognait. 🙂 Én meg úgy döntöttem, lassan négy hónap után először a paleo óta, megajándékozom magam egy köbméter spagettivel! Nekiálltam főzni, mint valami rossz kölök, aki tudja, hogy tilosban jár, de őrült jól érzi magát. Sőt, hirtelen felindulásból bekevertem egy hatalmas adag paleo mákos pitét is, és bevágtam a sütőbe. Közben Anyuval szokás szerint jókat beszélgettünk mindenféléről, és dolgoztunk egymás keze alá, mint a kis kukták.

Miközben főtt a tészta és sült a sütemény, kitört egy jókora vihar (imádom a vihart nézni és hallgatni). De nem ez a lényeg, hanem utána a szivárvány. Az az olyan erős és gyönyörű dupla szivárvány, amilyet még tán sosem láttam! Sikongatva rohantam be a házba és óbégattam anyuéknak, hogy azonnal jöjjenek le és nézzék meg. Anyu hozta a fényképezőt, és lefotóztam. Meg őket is. Annyit és annyira nevettünk közben, hogy folyt a könnyünk. Spontán. 🙂 A jó ég tudja, min.

Na itt röhögtünk nagyon. :D

Na itt röhögtünk nagyon. 😀

Aztán kifőtt a tészta, és megsült a süti, és olyan illat volt a házban, mint a mesében! Ezalatt szépen ránk esteledett, és leültünk enni. Nagyon jót ettem. Habzsoltam! Annyit, de annyit, hogy azt sem tudtam, hová fér ez a rengetegsok tészta meg szósz meg sajt meg még süti is… de ez most így volt tökéletes.

Evés közben épp olvasgattuk a hozzászólásokat az új Betűleves-posztom alatt (Apu csodálatos verse), mikor megzizzent a telefonom. Egy új e-mail. Mióta e-mailben kapom az értesítést minden friss vizsgaeredményemről, mindig hatalmasat dobban a szívem, amikor csippantást hallok. Most is jött az adrenalin-fröccs, mert tegnap is egy nagyon nehéz vizsgát írtam. Rettenetesen izgultam és vártam a jegyem. Megérkezett. Négyest kaptam!!! 😀 Arra a dolgozatra, aminél imádkoztam, hogy csak görbüljön, és én leszek a világ legboldogabb gyereke. Hát görbület nincs a négyesben, de a franc vigye azt a kis ívecskét… Én kaptam olyan boldogságrohamot, hogy beleremegett az utca! Még Apa is az orrába nyomta a leveses kanalat ijedtében!

Együtt ujjongtunk ott, mint a hülyegyerekek… Aztán jól belaktunk mákoskából pukkadásig, és elterültünk a kanapén, hogy megnézzük együtt a Barátok köztöt, mert az olyan jó. 🙂

Ezt a napot most azért meséltem el Nektek, mert szeretném, ha látnátok és tudnátok, hogy a boldogság és az öröm nem feltétlenül milliókon, drága dolgokon vagy épp elérhetetlen tökéletességeken múlik. Nem kell. Jó az is, de nem elengedhetetlen. Én ma csupa-csupa jót kaptam a Sorstól, amiben másnak talán semmi különös nem volt, semmi gigászi vagy szenzációs, de nekem rengeteget jelentettek ezek a percek egytől egyig.

És ami még nagyon fontos, hogy én is jó voltam. Van egy nagyon kedves volt-gimis osztálytársam, aki most csoporttársam is lett, de mivel nem tud bejárni órákra, aranyat érnek neki a jegyzetek vizsgák előtt. Kérte, hogy hadd másolhassa le az enyémet, de sehogyan sem tudtuk megoldani, hogy kölcsön vegye időben. Aztán gondoltam egyet, leszálltam egy megállóval előbb a buszról vizsgára menet, és elmentem magam lefénymásoltatni a jegyzetet. Aztán odahívtam a vizsgaépülethez, és a kezébe nyomtam a friss másolatot, hogy neki ne kelljen görcsölnie emiatt, mert tudom, hogy borzasztó rossz ilyenkor hoppon maradni. De nem azért csináltam, mert “majd én később ezért jót kapok cserébe”, hanem mert fantasztikusan jó érzés volt látni a hálás arcát. 🙂 Nagyon. Ez is egy apróság, de nekem ez a gesztus jobban esett szerintem, mint neki, pedig borzasztóan örült. 🙂

Aztán felhívtam a Noé Állatotthon adományvonalát is kétszer (13 600, aztán 63-as mellék – 250 Ft), mert ők megérdemlik és mert minden hónapban felhívom legalább kétszer.

adomnyvonal

…ha esetleg úgy döntenétek, Ti is segíteni akartok. 🙂

Milyen pici és milyen szép! Így vagyok én az apró örömmorzsákkal is: meglátom, megélem és becsben tartom.

Milyen pici és milyen szép! Így vagyok én az apró örömmorzsákkal is: észreveszem, megélem és becsben tartom.

Tudjatok örülni az apróságoknak és adjatok vissza egy picikét mindig a jóból! Szeressetek élni minden nap, ne csak várjátok a „majd egyszer én is boldog leszek” állapotot! A „most” van csak. Örömre és segítségnyújtásra is. Én sem nyertem lottó ötöst, nem fogytam tizenöt kilót és D-kosaras mellem sem lett fél óra alatt, de hát istenem. A dupla szivárvány, Anyu meg Apu nevetése, az új könyveim, a cicám hozzám bújása, a jó jegyek és az a sok-sok klassz dolog ezerszer többet értek bárminél.

Az meg koronája ennek a napnak, hogy mindezt megoszthatom Veletek, itt, a Betűlevesben, és talán feltölthetlek Benneteket is picit örömmel, optimizmussal, jókedvvel.

A boldogság maga az utazás, nem pedig cél.

A boldogság maga az utazás, nem pedig cél.

Advertisements