Címkék

, , , ,

Enyim!

Enyim!

Ma megint voltam a Testakadémián. Igaz, a kezdő, “uborka-csoportban” vagyok, de úgy élvezem, mit egy kisgyerek! 😀 Mit érdekel engem, hogy nem a leghatalmasabb tárcsákkal nyomom, hanem csak üres rúddal? Mondjuk elég szánalom, ahogy az kinéz, de lesz ez még jobb is. Ma rátettem két pöttöm tárcsát, hát még szánalmasabban nézett ki. 😀 Mintha rászállt volna két katica a rúd végeire. 😀

Szóval ma megint piszok jó napot adott nekem ez a 60 perc (meg az előtte levő 30, amit Tündivel világmegváltó pofázással töltöttem). Csináltam egy olyan dolgot, amit én még életemben soha se sehol soha, és teljesen képtelennek tartottam magam rá! Egyszer próbáltam heccből még egy éve tán, de hát közelébe nem kerültem, és betettem a fejemben a “Mission impossible” fiókba. Ez meg a varjúállás! Így hívják, ne röhögjél. Én meg büszkébb voltam rá, mint a diplomámra, mikor betápászkodtam a pózba, és kitartottam az isten tudja, meddig. Valós idő szerint 20 másodperc lehetett, de én simán éreztem fél órának.

Ehun e!

Ehun e!

És mikor mondta Ádám, hogy ez lesz a feladat, én majdnem elsírdogáltam magam, hogy hát én ezt a büdös életbe nem fogom megcsinálni, mert ez brutál képtelenség az én tengeri uborka testemtől, de NEM! 😀 Nekiveselkedtem, először nem sikerült, aztán szépen odakoncentráltam, és megtaláltam az egyensúlyt! ÉS SIKERÜLT!!! Elmondhatatlan az a pillanat, amikor ráeszméltem, hogy megvan, hogy megy és csinálom!

Én olyan istentelen boldog voltam, hogy után még egyszer megcsináltam, és aztán vagy tíz percig nem lehetett letörölni azt a bárgyú vigyort a pofámról, hogy én vagyok az istencsászár. 😀 Elképesztő, hogy milyen euforikus örömet tud okozni egy ilyen pici dolog! Mikor hazaértem, még Apáéknak is megmutattam, majd’ beszartam a büszkeségtől! Mostantól így fogok itthon közlekedni. 😀

Ismét megállapítottam, hogy a sport egy csoda, és fantasztikus dolgokat művel velem. Olyan boldogságot zúdított rám, hogy hihetetlen. Mikor egy teljesen átlagos hétköznapon igazi kis csoda történik az emberrel, ami feltölti utána hosszú-hosszú időre, és emlékezteti arra, hogy soha ne becsülje le önmagát. Hogy ne adja fel, hogy ne hagyja abba, hogy a teste és elméje egy kis kincsesbánya. Nagyon jó érzés. Én ma így fekszem le, ezzel az élménnyel, ezzel a tudattal, hogy olyat tettem, amit eddig nem gondoltam volna, hogy meg tudok csinálni.

Minden, amire szükséged van, már Benned van. ...aknázd ki, becsüld meg!

Minden, amire szükséged van, már Benned van. …aknázd ki, becsüld meg!

Advertisements