Címkék

,

Gondoltam, most, hogy már egy ideje lelkesen belepofázok a napjaitokba, összeszedem azt a sok csodát, azt a rengeteg kedvességet, amit Tőletek kapok a munkámért. Ez fantasztikus. Szeretném, ha Ti is látnátok mindezt, ha osztozhatnánk rajta, mert én nagyon büszke vagyok ezekre a sorokra. Hálásan köszönöm mindet, és soha nem tudom őket elégszer végigolvasgatni! 🙂 Olvassuk hát együtt, a gyűjtemény (remélem) folyamatosan bővül majd! 🙂

Ezt küldöm Nektek!

Ezt küldöm Nektek!

Ili, 82 éves: „Ez a kislány olyan ” jó tollú” hogy élvezettel olvasom az írásait, okos mondatait, érthető tanácsait. A tanácsai nem arról szólnak, hogy mit vegyek meg 8-10 000 forintért és majd akkor meg tudom, hogy mit kell tennem, hanem okos példákkal. receptekkel magyarázza el a követendő teendőket. Köszönöm!!” 2013. 03.27.

Kármen: „Nem vagyok egy nagy blog követő sőt szinte semmit nem követtem eddig:)
Nagyon tetszik a stílusod könnyed laza vagány odamondós és baromi közvetlen. (…) Örülök hogy ezzel a felfogással és látásmóddal nem vagyok egyedül…szerencsére:)” 2013.03.27.

„Ismét jó kedvem lett, ahogy olvaslak. Köszönöm:)” 2013.03.28

Bernadett: „Fannika!!!! Nem tértem magamhoz mikor elmondtak a csajok,h kihez is tartozik a Betűleves! Azonnal belevetettem magam a tanulmányozásába és egyszerűen hihetetlen!!! Annyira pozitív es annyira motiváló hogy egyből feltöltött,csak úgy sugárzik az oldal,akárcsak Te!! Nagyon nagyon gratulálok! Csak így tovább!!!:) (…)Tényleg minden szó szívből jött, mert annyira látszik, h te is akkora odaadással írod,minden mondat szépen megfogalmazva,megválogatva! Fantasztikus! Élmény olvasni!! Szóval csak előre, remélem nagyon nagy sikereket érsz majd el vele az életben is,mert tényleg nagyon neked való!! :)) Már nagyon várom a további bejegyzéseket!!!” 2013.03.23.

Dóri: „Olyan mintha Én írtam volna:) Minden gondolat igaz és őszinte:) Nagyon szeretem, amit csinálsz, feldobja a napomat és nagyon hasznos is:) 2013.03.28

Kriszta: „Jaj, olyan büszke vagyok! Legyen ez a mérce mindenkinek. Én sokszor mérem magam Hozzá, pedig sokkal-sokkal idősebb vagyok.” 2013.03.28

Ágnes: „Aki személyesen nem ismer, az is tökéletes képet kapott Rólad! Örülök, hogy ismerhetlek, hogy szóba állsz velem, szeretem az írásaidat, szeretem, ahogy érzel, ahogy gondolkodsz! Köszönöm, hogy rossz napjaimat írásaiddal, stílusoddal feldobod!” 2013.03.28

Ernő: „Én mint szülő nagyon nagyra értékelem az írást!” 2013.03.28

Kata: „… megkönnyebbült a szívem, hogy vannak még ilyen – szavakkal le sem írható – személyiségű emberek!! 🙂 Remélem, hogy nem csak “az idősebbeket” nyűgözték le a szavaid, talán akad egy-két nyitott szívű fiatalabb is, akik megértik írásod!!!!!! :)” 2013.03.28.

Andrea: „Üdítő színfolt vagy korosztályod palettáján. De jó lenne, ha sokakat “megmérgeznél” a hozzáállásoddal! Gratulálok! Így tovább!” 2013.03.26.

Tímea: „Fannikám gratulálok, és amíg olvastalak’, mosoly ült az arcomon…Örömmel tölt el, hogy az ilyen szépreményű fiatalok mint te is értelmet és jókedvet adtok a Világnak azzal, hogy megnyíltok és árasztjátok magatokból a SZÉPSÉGET!” 2013.03.28

Zsanna: „Nagyon jók ezek a receptek, és egyszerűek is, biztos, hogy elkészítem őket Nagyon tetszik a blogod, örülök, h rátaláltam! Nemrég határoztam el, hogy életmódot váltok, egészségesebben étkezem és sportolok (egyre többet, és egyre nagyobb kitartással ) Nagyon jók a témáid, pont ilyenekre volt szükségem… Sok-sok motivációt gyűjtök az írásaidból, úgyhogy köszönöm, írsz. Csak így tovább!!!” 2013.03.27

hóemberkalap: „Kedves Betűleves!Szeretem a blogodat és azt,hogy annyira pozitívan látod a világot még akkor is,ha nem mindig az!Ösztönzésedre én is elkezdtem nagyobb gondot fordítani a helyes táplálkozásra és a sportra. A receptjeid is iszonyatosan hasznosak,már sokat próbáltam ki,és mind beváltak. (…) Szerencse hogy vannak ilyen emberek/oldalak a neten amik megmutatják a dolgokat más nézetekből! ” 2013.03.26

Sasa: „Nagyon szuper írás! Várom a következőt ” 2013.03.23

Ildikó: „Szia! Like like giga-mega-like! Bár nem ismerlek személyesen, de őszintén gratulálok!!! Olyan jó olvasgatni a posztjaidat!! Olyan jó hogy vannak még ilyen őszintén pozitív emberek!!!! Köszönöm!!! Feldobtad az estémet.” 2013.03.30

Ildikó: “Az eddigi legjobb csajos oldal, tele újdonságokkal, jópofaságokkal, okosságokkal, egészséges finomságokkal. Imádom! ♥ ♥ ♥” 2013.04.01

Dóri: „Kedves Betűleves!

Először is remélem, hogy elfogadod a levelemet;)
Nagy rajongód vagyok, nagyon szeretem a posztjaidat, a pozitív hangulatot, a jó kedvet, amivel vezeted az oldalt és a blogodat. Benned ugyanazokra az értékekre leltem, mint amit Én is képviselek. Számomra is nagyon fontosak a barátok, a család, a szerelem, a könyvek, a lelki tréning, a sport és az egészség. Nagy örömömre szolgál, hogy mindennap megjelensz a laptop képernyőjén:D

Nagyon szépen köszönjük a paleo sütit. Épp, hogy meg tudtam menteni egy szeletet reggelire, a feneketlen bendőjű párom elől;) Maradj mindig ilyen és mutasd meg a világnak, hogy pozitív életszemlélet és kitartással mindent el lehet érni:)

Legyen szép napod♥

Egy rajongód;)” 2013.04.05

Tündi: „Kedves Betűleves ) Nagyon Szeretünk, és Büszkék vagyunk Rád!! A másik rajongód :))” 2013.04.05.

Barbi:Imádom a blogodaaaaaaaaat! (…) Most olvastam el a Levél magamnak-posztodat és egész végig rázott a hideg. Hihetetlen hogy mennyi erőt adsz és milyen életszeretet árad az írásaidból! Szóval nagyon-nagyon örülök, hogy rátaláltam.” 2013.04.12

Anna: „Abból a néhány sorból átjött valami nagyon kellemes életszemlélet, és életszeretet, ami tetszett:)” 2013. 04.05

Edina: „Óriási gratula az oldalhoz!!!!” 2013.04.07

Éva: „Aranyos és okos kis nagylány lettél, (…) tetszik amit írtál és ahogyan gondolkodol a világról, gratulálok, hogy mindig újat keresel az életben és a gyökerek fontos szerepet töltenek be életedben, sok sikert kívánok neked az elkövetkezendő életedben! Éva néni” 2013.04.04

Klára: „Kedves Fanni! Köszönöm, hogy idepottyantál a világra:) nagyon jó volt olvasni a soraidat, és kívánnék a világ összes gyermekének olyan szülőket, mint a tieid, valószínűleg sokkal jobb lenne a világ. Örülök, hogy ilyen értelmes fiatalok élnek napjainkban, mert ez reményt ad arra, hogy jobb lesz a világ. Nektek van letéve, kezeitek közé a sorsunk, mert úgy látszik a “felnőttek” látása már elhomályosult. Kívánom, hogy álmaid teljesüljenek, találd meg azt a dolgot amit imádattal tudsz majd végezni, találd meg szíved másik részét, akivel gyönyörű éveket életek majd, és ti is neveltek olyan értelmes okos, gyerekeket mint Te.
Szeretettel Üdvözöllek:
Klára” 2013.03.28

Ildikó: “Esküszöm mindennap érdemes ellátogatni erre az oldalra! Köszönöm Betűleveske a sok finomságot, a rengeteg biztatást és a temérdek vidámságot amivel mindig megajándékozol bennünket!” 2013.05.25

“Ebben a csajban a világ összes ereje lakozik, magával húz minden reggel és azt mondja, hogy ma is indulj el és küzdj az álmaidért, önmagadért, az egészségedért, a szépségedért, mert megérdemled, mert kell neked! Hát én így indulok el minden reggel és viszem a kis tornázós motyómat a dolgozóba és utána nincs apelláta, húzás van tornázni! Nehogy már kevesebb legyek, mint Betűleveske így lassan 50 évesen! 😀 Imádom ezt a “Kiccsajt”! ♥ ♥ ♥” 2013.05.28

 

Reklámok